étel házhozszállítás ára,olcsó étel házhozszállítás árak,étel házhozszállítás budapest,étel házhozszállítás gyorsan,étel házhozszállítás ingyen,meleg étel házhozszállítás akció

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.

Tejfölös csirke recept

Hozzávalók:
csirkehús(szeletek/darabolva a csirke, de más hús is jó)
1 ek. liszt
1 tk. pirospaprika
izlés szerint só, bors
1 vöröshagyma
izlés szerint fokhagyma
10 dkg reszelt sajt
4 dcl tejföl
3 ek. olaj

Elkészítés:
A csirkehúsokat megsózom és egy jénai(tűzálló) tál aljába szépen egymás mellé lefektetem. Egy kis tálban összekeverem a lisztet, paprikát, sót, borsot és a húsra szórom. Ezután ráteszem a karikákra vágott vöröshagymát és a reszelt sajtot. Végül a tejfölt összekeverem az olajjal és a fokhagymát belezúzom. A tejfölös masszát is a húsra öntöm, majd a fedőt is rátéve 180 fokon kb másfél órát sütöm. A végén még egy 10 percre fedő nélkül is visszatoltam a sütőbe.

Néhány gyakori kérdés:

Sos! Hogy lehet mikroba rántotthus és sült krumplit csinálni? Sürgös!
Kiürült a gázpalackom.egyedül vok a gyerekekkel itthon.csak mikorba tudnék kaját csinálni.
Fasirtom van itthon,hasáb burgonyám,párizsi,tojás,paprika,paradicsom,borsó.vacsira kéne valamit összeütnöm.mit lehetne mikroba?

sült krumplit és rántott húst sehogy

a maradékból hozz össze egy lecsós szeletet rizzsel

Néhány tojást főzz meg a mikróban. Utánna:
Vajas kenyér tetejére szeld rá a fasírozottat, a tetejére karikázd a főtt tojást és szórd meg reszelt sajttal és dugd vissza a mikróba, míg a sajt ráolvad. Ha sajt nincs otthon, helyette csorgass a tetejére egy felvert tojást, majd az rásül.
Készíts mellé paprika-paradicsom salátát cukros-ecetes lével. Sztem tökéletes vacsi!

Én mikróban szoktam csinálni a tükörtojást.Beleütöd egy tányérba, megsózod, egy kis olajat csepegtetsz a tetejére és figyeled, mert könnyen szétpukkanhat!Ha van otthon kolbászod, akkor karikákat raksz le a tányérra és arra ütöd a tojásokat!

Ja és édességnek ajánlom a mikrós sütit!

Még grillezősben se lehet, ezeket bő zsíradékban kell sütni mert gusztustalan lesz.

én a paradicsomból, tojásból, párizsiból csinálnék egy tálban salátát, ha van tejföl/kefir esetleg, azt is hozzáönteném.
meg a fasírtot is hozzá lehet aprítani. mikró nélkül. :)
és kenyérrel enni, hmm. :)

borsópaprikás.és én is megyek vacsizni hozzád...ez a kedvencen.ugyan úgy készül mint a pöri csak hús
helyett borsó.főzz bele nokedlit vagy tésztát.
ha husit akarsz akkor sokolajat tegyél,forrósítsd fel és süsd,krumpli ugyan így.én is szoktam mikróban hülyeség hogy nem lehet.ja!takard le egy tányérral.fritu nincs?

Minden esetben folpakkal kell letakarni és úgy kell sütni.
Zsiradék és egy kis víz kell az elkészítéshez bárminek.
gyakorikerdesek.hu

küldje be ön is kérdését,válaszát

Izgalmas olvasmány

MARETH ÉRT ODA elsőnek. A férfiak nagyobbak és erősebbek voltak, de az ő lába nem csúszott a nyálkás sziklán, valósággal repült a sima kövön. Azonnal letérdelt és átkarolta az öregembert. Az eső szüntelenül zuhogott, ragyásra verte a Hadeshorn kisimult tükrét, mosta a völgy síkos feketeségét, felpuhította, elmaszatolta a hajnal fényeit. A bőrig ázott Mareth fázott lucskos köpenyében, de nem törődött vele, kicsiny alakja megmerevedett az erős összpontosítástól. Arcát fölemelte a sötét égre, szemét lehunyta. Három társa lelassított, amikor odaértek hozzájuk, nem tudták, mi történik. A lány szorosabban ölelte magához Brement, majd összerándult és előrezuhant. Az odarohanó férfiak még idejében kapták el. Kinson leemelte a lányt Bremenről, Tay fölkapta az öregembert, úgy törtettek ki a zivataron át a Shale völgyéből.

Amint elhagyták a völgyet, menedéket kerestek egy barlangban, amely mellett már elhaladtak befelé jövet. A lányt és az öregembert a kőre fektették, és köpenyükkel betakarták őket. Nem volt fájuk, hogy tüzet rakjanak, ázottan, dideregve várták, hogy elálljon az eső. Kinson ellenőrizte ájult társaik szívverését, pulzusát, és rendben valónak találta. Egy idő után az öregember magához tért, csaknem ugyanakkor a lány is visszanyerte eszméletét. A három férfi Bremen köré gyűlt, faggatták, mi történt, de az öregember csak a fejét rázta, és azt mondta, most ne kívánják tőle, hogy beszéljen. Társai kelletlenül arrébb húzódtak.

Kinson megállt Mareth mellett, gondolta, megkérdi, mit csinált Bremennel - mert az világos, hogy valamit művelt -, ám a lány fölnézett rá, majd azonnal elfordult, így a férfi békén hagyta.

Kivilágosodott, az eső elállt. Kinson megosztotta a magával hozott ételt a többiekkel. Csak Bremen nem evett. úgy rémlett, mélyen visszavonult magába - talán még mindig odalent időzött a völgyben - és mintha a semmibe bámult volna, viharvert arca kifejezéstelen maszkká üresedett. Kinson szemmel tartotta egy ideig, valamilyen jelet keresett, amiből megfejthetné, mire gondol a másik, de kudarcot vallott.

Végül az öregember fölnézett, úgy, mintha most eszmélne rá társai jelenlétére és ottlétük okára, majd intett, hogy jöjjenek közelebb. Amikor letelepedtek, elmesélte találkozását Galaphile árnyával és a négy látomást.

- Nem tudom eldönteni, mit jelentenek - mondta végül. Hangja fáradtan, érdesen karistolta a csöndet. - Egyszerű jóslatok voltak az elkövetkezendőkről, a máris elvégeztetett jövőből? Ígéretek, hogy mi történhet, ha bizonyos dolgokra sor kerül? Miért épp e látomásokat szemelte ki az árnyalak? Megannyi kérdés - megválaszolatlanul...

- Milyen árat kért tőled a beavatásért? - mormolta sötéten Kinson. - Erről se feledkezz meg.

Bremen elmosolyodott. - Én kértem, hogy beavasson, Kinson. Én akartam a fajok védelmezője és a Boszorkánymester elpusztítója lenni, tehát nincs jogom firtatni a siker árát.

- Mégis - sóhajtotta -, azt hiszem, részben már értem, mit kell tennem. De szükségem van valamennyiőtök segítségére. - Végignézett rajtuk. - Attól félek, arra kell kérjelek benne-teket, hogy nagy veszélyt vállaljatok.

Risca felröffent. - Hála istennek. Már kezdtem azt gondolni, hogy semmi sem lesz ebből a kalandból. Mondd, mit kell tennünk.

- Igen, jobb is, ha nekivágunk az útnak - helyeselt Tay, és buzgón előrehajolt.

Bremen bólintott. Hálás volt a tekintete. - Abban egyetértünk, hogy a Boszorkánymestert meg kell állítani, mielőtt az összes fajt leigázza. Tudjuk, hogy egyszer már megpróbálta, de kudarcot vallott, most azonban erősebb és veszedelmesebb. Mint mondtam, éppen ezért hittem azt, hogy megpróbálja elpusztítani a paranori druidákat. Az első látomás azt sugallja, hogy igazam volt. - Szünetet tartott. - Félek, ez máris megtörtént.

Kijelentését hosszú hallgatás követte, a többiek óvatosan pillogtak egymásra.

- Úgy véled, hogy valamennyi druida halott? - kérdezte halkan Tay.

Bremen bólintott. - Azt hiszem. Remélem, tévedek. Mindenesetre akár halottak, akár nem, az első látomás szerint muszáj elmennem az Eilt Druinért. Az összes látomás azt igazolja, hogy a medalion a kulcs a fegyver elkészítéséhez, amellyel elpusztíthatjuk Bronát. Egy kard lesz az, egy különleges erejű penge, amelynek varázsa még a Boszorkánymestert is fogja.

- Miféle varázs? - kérdezte mohón Kinson.

- Még nem tudom. - Bremen a fejét csóválta s újra elmosolyodott. - Alig tudok többet azon túl, hogy fegyverre van szükség, és amennyiben hihetünk a látomásnak, akkor ez a fegyver egy kard.

- És hogy meg kell találnod azt az embert, aki viselni fogja - tette hozzá Tay. - Egy olyan embert, akinek az arcát nem láttad.

- De az utolsó látomás, az a sötét kép a Hadeshornnál és a furcsa szemű fiú... - kezdte aggodalmasan Mareth.

- Várni kell, amíg el nem jön az idő - vágott a szavába Bremen kurtán, de nem gorombán. Tekintete kutatóan pihent a lány arcán. - A dolgok úgy fedik föl magukat, ahogy nekik tetszik, Mareth. Nem siettethetjük őket. És azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy a szorongás lefékezzen.

- Mit kérsz hát tőlünk? - kérdezte újra Tay.

Bremen farkasszemet nézett vele. - Szét kell válnunk, Tay. Azt akarom, hogy térj vissza az elfek közé, és kérd meg Courtann Ballindarrochot, szerelne föl egy expedíciót a Fekete Tündérkő felkutatására. Ez a Kő valamilyen módon döntő szerepet játszik Brona megsemmisítésében. A látomások erre mutatnak. A szárnyas fürkészek máris keresik. Nem engedhetjük, hogy megtalálják! Az elf királyt rá kell beszélni, hogy támogasson minket. Vannak a látomásnak olyan részletei, amelyek segítenek bennünket. Használd föl, amit megmutattak, s találd meg a Követ a Boszorkánymester előtt.

Riscához fordult. -Te menj Rayburhoz és a culhaveni törpékhez. A Boszorkánymester csapatai kelet felé menetelnek; azt hiszem, a következő csapást nekik szánja. A törpéknek készen kell állniuk arra, hogy megvédjék magukat, és kitartsanak, amíg segítség érkezik. Tégy meg mindent ennek érdekében. Tay szólni fog Ballindarrochhal, és kérelmezi, hogy az elfek egyesítsék erőiket a törpékével. Ha így lesz, akkor fölvehetik a versenyt a trollokkal, akikre Brona támaszkodik.

Szünetet tartott. - De mindenekelőtt időt kell nyernünk, hogy megalkothassuk a fegyvert, amely elpusztítja Bronát. Kinson, Mareth és én visszatérünk Paranorba és megnézzük, igaz-e a bukásáról szóló látomás. Én megkeresem az Eilt Druint.

- Athabasca, ha még él, nem fogja odaadni - jelentette ki Risca. -Te is tudod.

- Meglehet - válaszolta lanyhán Bremen. - Nekem mindenesetre rá kell jönnöm, hogy ezt a kardot, amelyet láttam, hogyan kell kikovácsolni, milyen varázserőt kell tartalmaznia, miféle mágiával kell átitatni. Rá kell jönnöm, hogyan lehet elpusztíthatatlanná tenni. Azután meg kell találnom a viselőjét.

- Szóval csodákat kell tenned - jegyezte meg csípősen Tay Trefenwyd.

- Mindnyájunknak azt kell - válaszolta halkan Bremen.

Összenéztek a homályban, szavak nélkül is testet öltött egyetértésben. Menedékük előtt makacs esőcseppek doboltak a sziklákon. Délelőtt volt, a fény ezüstössé vált, amint a nap igyekezett utat törni a kitartó viharfelhők között.

- Ha a paranori druidák halottak, akkor csak mi maradtunk - jegyezte megTay. - Csak mi öten.

Bremen bólintott. -Akkor ötnek kell elégnek lennie. - Fölállt, kinézett a borulatba. - Jobb is, ha indulunk.

VI

U

GYANAZON az éjszakán, északnyugatra attól a helytől, ahol Bremen Galaphile árnyával társalgott, a Sárkányfogak gyűrűjének mélyén Caerid Lock a paranori őrséget ellenőrizte. Éjfélre járt, amikor a déli mellvéd mentén átment egy nyitott udvaron, és egy pillanatra összerezzent a villám gonosz lobbanásától a távoli égen. Megállt, figyelt, hallgatózott. Láthatártól láthatárig értek a felhők, eltakarták a holdat, bakacsinba vonták a világot. Másodszor is villámlott, fényétől az éjszaka szilánkokra hasadt, azután kihunyt, mintha sohasem létezett volna. Mennydörgés követte, hosszan tartó mély moraj visszhangzott az ormok között. A vihar Paranortól délre tombolt, de a levegőnek esőszaga lett, a csönd mély volt és nyomasztó.

A Druida Gárda kapitánya tűnődve állt még egy pillanatig, majd egy ajtón belépett az Öregtoronyba. Minden éjjel körbejárt, nem vesztegetve időt az alvásra, megszállottan ragaszkodott szokásaihoz a munkában. Az éjfélt és a hajnalt megelőző időszakot tartotta a legveszélyesebbnek, amikor a fáradtság és az álmosság eltompítják az érzékeket, s az őrség figyelme lankad. Ha valaki támadást tervez, hát ekkorra időzíti. Mivel hitt benne, hogy Bremen figyelmeztetése nem alaptalan - és természettől óvatos lévén -, elhatározta, hogy a következő néhány hétben különösen éber lesz. Máris több őrt állított minden poszton, és elkezdte a kapuzárak megerősítésének fáradságos munkáját. Fontolgatta, hogy kiegészítő óvintézkedésként éjszakai őrjáratokat indít a környező erdőkbe, de attól tartott, túlságosan sebezhetők lennének a falak védelme nélkül. Tekintélyes létszámú őrsége volt, de korántsem hadsereg. A falakon belül szavatolhatta a biztonságot, de kint nem tudott volna megvívni egy csatát.

Lement a lépcsőn, átvágott az elülső udvaron. Fél tucat őr posztolt a bejáratnál, ők feleltek a kapuért, a hullórostélyért és a főkaput övező tornyokért. Vigyázzba vágták magukat a kapitány közeledésére. Caerid beszélt az ügyeletes tiszttel, ellenőrizte, minden rendben van-e, aztán továbbment. Ismét átvágott az udvaron, hallotta, hogy újabb égzengés töri meg az éjszaka mély csöndjét, dél felé nézett, keresve a mennydörgést megelőző villámot, közben kapott észbe, hogy annak már ki kellett aludnia. Kínosan érezte magát, de nem jobban, mint más éjszakákon, mert munkája során mániákusan gyanakvó volt. Néha arra gondolt, túl régen él Paranorban. Jól végezte a munkáját; tudta, hogy még mindig jó őrparancsnok. Büszke volt a csapatára; valamennyi szolgálatban levő őrét maga válogatta és képezte ki. Szilárd, megbízható egység volt, Caerid számíthatott rájuk. De nem lett fiatalabb; a kor pedig tompítja az ítélőképességet és táplálja az önelégültséget. Ezt aligha engedheti meg magának. Északföld eleste és a Boszorkánymesterrel kapcsolatos mendemondák arra figyelmeztetnek, hogy veszélyes időket élünk. Érezte a változást ' a szélben. Valami rossz közeledik Négyföld felé, és haladtában feltartóztathatatlanul elsöpri a druidákat. Valami rossz közeledik, és Caerid Lock aggódott, hogy nem fogja fölismerni, csak amikor már késő.

Az udvar végén benyitott egy ajtón, és végigment egy folyosón, amely az északi fal mentén húzódott az itteni kapuig. Négy kapuja volt az Öregtoronynak, minden idevezető útra szolgált egy. Több kisebb ajtót is vágtak a falba, de ezeket kőből faragták, és vassal zárták el. Zömüket fortélyosan elrejtették. Csak alaposabb vizsgálódással lehetett fölfedezni őket, ám ehhez világosban kellett odaállni a falhoz, s ekkor a bástyák őrsége észrevehette az embert. Ám Caerid mindenben biztosra ment, és napnyugtától napkeltéig ezek mellé is állított egy-egy őrt. A nyugati kapu felé tartva két ilyen ajtó mellett is elhaladt. Ötvenméternyire voltak egymástól a kanyargós folyosón. Az őrök mindkét helyen tisztelegtek. Résen állnak, mondták. Caerid mindkét alkalommal bólintott, azután tovább ment.

Ám amikor az őrök már nem láthatták, gondterhelten ráncolta homlokát. Nem tetszett neki ez a beosztás. Az első ajtónál egy kershalti troll állt, egy veterán, de a másodiknál újonc, egy fiatal elf. Caerid nem szerette, ha újoncok magánosan őrködnek. Magában följegyezte, hogy a váltásnál ezt majd figyelembe kell vennie.

Ezt forgatta a fejében, miközben végigsietett a druida hálótermektől levezető, hátsó lépcsőn, ezért nem vette észre a három rejtőzködő alak osonását.

SZOROSAN A KŐFALHOZ tapadtak, amikor elhaladt alattuk a Druida Gárda kapitánya, anélkül, hogy észrevette volna őket. Nem mozdultak, amíg Caerid el nem távolodott, azután leváltak a falról és folytatták útjukat. Mindhárman druidák voltak, akik több mint tíz éve álltak a Tanács szolgálatában, és fanatikus hévvel hittek önnön nagyra hivatottságukban. A druida rendben éltek, alkalmazkodtak követelményeihez és szabályaihoz, noha ostobának, céltalannak és elégtelennek találták őket. Hatalom kell, hogy az életnek értelme legyen. A teljesítmény semmit sem ér, ha nem jár személyes előnnyel. Mi célja a magányos tanulásnak, ha nincsen gyakorlati haszna? Mi értelme beleütni orrunkat tudomány és mágia titkaiba, ha sohasem tehetjük próbára őket? Ők hárman föltették maguknak mindezeket a kérdéseket, először külön-külön, majd együtt is, amikor fölfedezték, hogy gondolataik hasonlatosak. Természetesen nem álltak egyedül elégedetlenségükkel. Mások is gondolkodtak úgy, mint ők. De egyik sem ily lázasan, egy se úgy, mint ez a három, akik még a romlottságot is vállalták érte.

Számukra nem volt remény. A Boszorkánymester régóta kereste őket, miközben a druidák elleni bosszút tervelte. Végül rájuk lelt és a maga pártjára állította őket. Ez időbe került, de apránként legyőzte őket, ahogy legyőzte háromszázötven éve azokat, kik vele mentek, amikor elhagyta az Öregtornyot. Mindig akadnak ilyen emberek, akik arra várnak, hogy szólítsák, használják őket. Brona ravaszul kerítette be őket, kezdetben nem árulta el magát, hagyta, hogy magukénak higgyék a hangját, kóstolót adott nekik a lehetőségekből, a hatalom illatából, a mágia tanításaiból. Hagyta, hogy a saját kezükkel láncolják hozzá magukat, hogy mohóságukból és kapzsiságukból kovácsoljanak béklyót, hogy maguk tegyék magukat a téveszmék és a kielégítetlen sóvárgás rabszolgáivá. Végül ők maguk könyörögtek neki, hogy az övé lehessenek, noha addigra rájöttek, kivel állnak szemben, és milyen árat kell fizetniük.

Most sötét szándékkal lopakodtak Paranor folyosóin, olyan tettre készülve, ami örök kárhozatra taszítja őket. Némán odaosontak a lépcsőházból a folyosón a fiatal őrszemhez. Meghúzódtak az árnyékban, ahova nem ért el a fáklyafény, és a Mestertől kapott csekélyke bájolás eszközével - édes a hatalom íze - elrejtették magukat a fiatal őr szeme elől.

Azután rárontottak, egyikük keményen fejbe verte, amitől az elf eszméletét veszítette. A másik kettő lázas dühvel matatott a kőajtó zárjain, sorra kinyitották őket, félrehúzták a súlyos vasreteszt, kiemelték tartóiból a tömör rudat, végül magát az ajtót tárták ki, jóvátehetetlenül megnyitva Paranort az éjnek és az éjszakában várakozó lényeknek.

A druidák hátráltak, amikor az első kreatúra csosszant be a fénybe. Púpos, drabális Koponyahordozó volt, karmok meredeztek fekete köpenye alól. Csupa csúcsból és élből álló esetlen tömegével betöltötte a folyosót, és valósággal kiszippantotta belőle a levegőt. Rámeresztette égő vörös szemét az előtte kushadó hármakra, és megvetően tovanyomakodott mellettük. Hártyás szárnyai halkan huppogtak. Elégedett szisszenéssel megragadta a fiatal elf őrt, feltépte a torkát és félredobta. A druidák összerándultak, amikor lespriccelte őket az áldozat vére.

A Koponyahordozó hátraintett a kinti sötétbe, mire újabb valamik zúdultak be az ajtón, agyaras-karmos lények, göcsörtös torzak, kiken csomókban borzolódott a fekete serte, támadásra készen szorongatták a fegyvert, pillantásuk ide-oda ugrált a csöndben. Némelyik homályosan ismerősnek tetszett, talán troli lehetett valaha. Némelyik alvilági fenevadnak rémlett, kiből hiányzott minden emberi. Naplemente óta lapítottak a külső falak menedékében egy sötét beugróban, hol az őrök nem láthatták őket a mellvédről. Bújtak, mert tudták, hogy ezek az előttük kushadó siralmas lények a Mester szolgái, akik be fogják engedni őket.

Most már bent voltak és alig várták, hogy belevethessék magukat az ígért vérfürdőbe.

A Koponyahordozó visszaküldte az egyiket az éjszakába, hogy hívja az erdőben rejtezőket. Sok százan várakoztak ott a jelre. Meg fogják látni őket, amikor előjönnek a fák közül, de addigra késő lesz a riadó. Mire Paranor védői odaérnek, a csapat bent lesz az Öregtoronyban.

A Koponyahordozó megfordult, elindult a folyosón. Nem törődött a három druidával. A semminél is semmibbek voltak a szemében. Otthagyta őket, mint félredobott hulladékot. A Mester majd eldönti, mi legyen velük. A szárnyas vadászt csak a gyilkolás érdekelte.

A támadók kis csoportokra oszlottak menet közben. Az egyik fölfelé osont a lépcsőn a druidák hálókamráihoz. A másik befordult egy mellékfolyosóra, amely az Öregtorony méhébe vezetett. A fő csapat a Koponyahordozót követte a főkapuk felé.

Hamarosan elkezdődött a sikoltozás.

CAERID Locx rohanva igyekezett vissza, az északi kaputól az udvaron át, amikor fölharsant a riadó. Először sikoltozás hallatszott, azután elbődült egy csatakürt. A Druida Gárda kapitánya rögtön megértett mindent. Bremen jóslata valóra vált. A Boszorkánymester bejutott Paranor falai mögé. A bizonyosság a csontja velejéig megdermesztette. Futás közben az embereit szólította, arra gondolt, talán még van idő. Berontottak az Öregtorony folyosójába, amely ahhoz az ajtóhoz vezetett, amelyet az áruló druidák megnyitottak. Egy kanyarba befordulva látták, hogy előttük a folyosó tömve van fekete, görnyedt alakokkal, akik hemzsegnek befelé az éjszakából. Caerid nyomban fölmérte, hogy a túlerő miatt nem csaphatnak össze velük. Gyorsan hátravonta az embereit, a fenevadak rögtön utánuk zúdultak. A gárdisták egy szinttel följebb vonultak, hullórácsokat, ajtókat zártak le maguk mögött, hogy megállítsák támadóikat. Kétségbeesett hazárdjáték volt, de Caerid Lock nem tudott mást kitalálni.

A következő emeleten le tudták zárni a kevésbé fontos feljárókat, és elindultak a főkapukhoz. Addigra ötvenen voltak, de még ez sem volt elegendő. Caerid embereket küldött, hogy fölébresszék a druidákat, és a segítségükért könyörögjenek. Az öregebbek közül néhányan ismerik a mágiát, és nekik minden erőre szükségük lesz, amit csak össze tudnak szedni, ha életben akarnak maradni. Miközben embereit gyűjtötte egybe, agya lázasan dolgozott. Ez nem erőszakos behatolás volt. Inkább belső árulás. Megesküdött, hogy később megkeresi a tetteseket. Személyesen számol el velük.

A főlépcső tetején állást foglalt a Druida Gárda. Elfek, törpék, trollok, egy-két gnóm, csatarendben, harcra készen, vállvetve, egyesülve az elszántságban. Caerid Lock az első sor előtt állt, középen, kivont karddal. Nem próbálta bolondítani magát; ez csupán utóvédharc, amely kudarcra van ítélve. A kapitány szerint máris vereséget szenvedtek. A külső falakért semmit sem lehet tenni, azok már elvesztek. Pillanatnyilag a belső falak és az Öregtorony voltak a birtokukban, a bejáratokat lezárták, emberei összegyülekeztek, készen a védekezésre. De ezek az intézkedések legföljebb lassítani képesek az elszánt támadót. Túl sok út vezetett befelé és fölfelé, a belső falak alatt, hogysem a Druida Gárda sokáig tarthatta volna magát. Támadóik előbb-utóbb a hátuk mögé kerülnek. Ha ez megtörténik, futva kell menteniük az életüket.

Odalent támadást vezényelt a Koponyahordozó, és a karikalábú rémek felzúdultak a lépcsőn, agyarakat, karmokat, fegyvereket villogtatva. Caerid ellentámadásba lendült és visszaverte őket. A rémek rohamoztak megint, a gárda megint visszaverte őket. De addigra a védőknek legalább a fele meghalt vagy megsebesült, és nem jött senki, akivel pótolni lehetett volna őket.

Caerid Lock kétségbeesetten nézett körül. Hol vannak a druidák? Miért nem válaszolnak a riasztásra?

Harmadszor támadtak a szörnyek: támolygó, sörtés testek, csapkodó végtagok, sipításra, hujjogásra tátott pofák. A Druida Gárda ismét ellentámadással próbálkozott, belehasított a rémségekbe, visszavetette őket a lépcsőn, a hordának legalább a fele holtan hevert a vértől síkos lépcsőn. Az elkeseredett Caerid újabb őrt küldött, hogy hozzon segítséget, mindegy, honnan. Mikor az már távozóban volt, megragadta zubbonyát, és közelebb húzta. - Találd meg a druidákat és mondd meg nekik, hogy meneküljenek, ha még van idő! -suttogta, hogy a többiek ne hallják. - Mondd meg nekik, hogy Paranor elesett! Siess, mondd meg nekik! Azután magad is menekülj !

A hírnök arcából kifutott a vér, és némán elrohant.

Újabb támadók gyülekeztek a lenti árnyékban, torokhangon vijjogó, sötét alakok. Azután valahonnan föntről, az Öregtorony belsejéből, ott, ahol a druidák alszanak, dobhártyarepesztő sikoly hasított a levegőbe.

Caerid szíve összeszorult. Vége, gondolta, nem rémülten, vagy szomorúan, egyszerűen utálattal.

Másodpercekkel később a Boszorkánymester teremtményei ismét felhömpölyögtek a lépcsőn. Caerid Lock és megfogyatkozott csapata szorosra zárta a sort, és fölemelt fegyverrel várták őket.

Ám ez alkalommal túl sokan voltak.