húsvéti receptek házilag,otthoni húsvéti receptek,húsvéti receptek tippek,húsvéti receptek elkészítése,húsvéti receptek gyorsan,finom húsvéti receptek,egyszerű húsvéti receptek,házi húsvéti receptek

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.


Sonkás csirkemellfilé - 4 személyre

A csirkemellet megmossuk,megszárítjuk és vastag szeletekre vágjuk.Ízlés szerint borsozzuk.Serpenyőben olívaolajat hevítünk és a hús szeleteket pirosra sütjük.Tányérra szedjük és ízlés szerint sóval, rozmaringgal és csípős paprikával ízesítjük. A hús szeleteket külön-külön sonkába tekerjük.A cukkinit,sárgarépát és a szárzellert megtisztítjuk,megmossuk,megtöröljük és felcsíkozzuk.A vöröshagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk és kevés olívaolajon megpároljuk. Ha kész, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a csíkozott zöldségeket.Összepirítjuk őket.Ráöntjük a fehérbort és belekeverjük a paradicsompürét,ízlés szerint sózzuk.A hústekercseket a zöldségre fektetjük és lefedve kis lángon 20 percig pároljuk.A húst kiszedjük.A zöldségekhez frissen finomra vágott petrezselyemzöldet és citromhéjat adunk,összekeverjük.Tálaláskor a tányérra szedjük a tekercset és mellé a zöldséget kínáljuk.

Néhány gyakori kérdés:
Könnyen és gyorsan (max.10 perc) alatt elkészíthető ételek?
Van egy sulis projektünk (kiadványt kell készíteni), amihez a csapatunk úgy döntött, egy főzni nem nagyon tudó (plusz takarékoskodó) fiataloknak (gimiseknek, kolisoknak) szóló receptfüzetkét adna ki (ilyen kategóriákkal, hogy vizsgaidőszakra, bulira stb. kaják, tehát nem feltétlen típus szerint lenne fejezetekre osztva a cucc)... de szükségünk lenne még pár lehetőleg jól bevált és tényleg könnyű receptre (fogalmazzunk úgy, hogy a csapat nagy része céközönség lenne egy ilyen kiadványra :D) :). Előre is köszi a segítséget!

Kisütsz hasábburgonyát (jó a zacskós, fagyasztott is). Félreteszed.
Csíkokra vágott hagymát kis olajon megpárolsz, majd ráteszed a hasábburgonyát, összekevered.
Alaposan megmosott tojások alját kicsit megtöröd, és "rárázod" a hagymás krumplira a tartalmát. Úgy kell hogy mindenhová jusson, és rántottaszerű bevonat lesz rajta.
Só, bors, kész is.

Kevés alapanyag kell hozzá, azok is olcsók. Ráadásul nem kell hozzá semmi konyhai tudás. Amikor külföldön laktam, nem volt konyha, így csak egy kis villanyrezsón tudtam főzni, ezt azon is meg lehetett csinálni.

Sertésmájat (vékony) csíkokra vágsz, lisztbe forgatva zsírban megsütöd.Ez a tányér egyik felére megy. Szalmakrumplit megsütve a tányér másik felére megsózva. Vöröshagymát csíkokra vágva (a még meglevő) lisztbe forgatva piros-ropogósra sütöd. Ezzel beborítod a tányéron a májat és a krumplit, törtpaprikával, borssal, megszórod. Jó étvágyat!

Kekszgolyóó :D
Veszel egy fél kg előre darált kekszdarát, vagy lehet 0.25 kg is, attól függ mennyit szeretnétek.
Kell hozzá még tej, margarin, porcukor és kakaópor.
Beleteszed a kekszdarát egy nagy tálba, hozzáteszed a tejet (nem kell sok előszörre), a margarint (abból se, később még tehetsz bele) kicsit gyúrd össze hogy egy egész normális massza legyen, majd keverd hozzá a porcukrot és a keserű kakaóport (ha nem keserű akkor nem kell cukor), gyúrd masszává az egészet, de ne folyóssá legyen száraz.
majd formálj belőle kicsi golyókat, ha kedved tartja hempergetsd meg kókuzban vagy színescukorban és kész is.
elkészítési idő: max 10 perc


Spagetti darálhús konzervből, 1 f. felapritott hagymát megpiritasz rá a a konzerv, ketchup v. pari püré, oregánó, rozmaring kifött tészta.

Zabpehely 1 pohár zabpehely, 2 p. víz, 1 tk cukor, 1 tk. kakaópor vagy fahéj, gyömbér... 5 perc a mikroban laktató

Zöldség ropogos bármilyen lecsöpögtetett zöldség konzervhez, 1 tojás, 1ek liszt, füszerek, 1 f. hagyma összedolgozni villával vagy botturmixal, kanálal olajba szagatni kisütni.

Zöldséges rizs 1 bögre rizs, 2b. víz, 1 leves kocka v. 1tk só 20 p. a mikroban, ha kész bármilyen konzerv zöldséget hozzákeverni 1 ek. margarinal

Paradicsomos spagetti 1 f. hagymát, 2 g. fokhamát megpiritani, 1 ek liszt rá, 1 db. darabolt pari konzerv, só bors, oregáó, összerotyantani még melegen kb 25 dkg. kifött tészta.

Bármilyen guba szikkat kenyeret vagy zsömlét felapritasz, 1-2 pohár tejet cukorral vagy sóval füszerekkel felforalsz evvel leöntöd a zsömiket, ha édesen csinálod lekvárt, kakaóport, kokuszreszeléket, fahéjat..., ha sós, reszelt sajtot, maradék párizsit, vékonyra felvágott virslit, hagymát... keversz hozzá, kiolajazott tepsibe fekteted 10 percig sütöd.


Vizsga-időszakra (amikor már az utolsókat rugjátok!)
Jó sok vöröshagymát szálára vágva, bő zsírban megdinszteltek, a nagy szelet kenyeret belemártani, villával a vöröshagymát a tetejére. Só, bors, csípős törtpaprika. Egy csésze tea utána! (Lehet visszamenni a könyv mellé!)
http://www.gyakorikerdesek.hu
küldje be ön is kérdését,válaszát

Izgalmas olvasmány

- Mégis erre kérsz?

- Muszáj. Ki máshoz fordulhatnék? Ki másban bízhatnék? Belátásodra bízom, Kahle. Csak akkor használd a port, ha a körülmények olyan rosszra fordulnak, hogy minden élet veszélybe kerül, és senki sem marad, aki a könyvekkel törődjön. Ne hagyd, hogy annak a kezébe kerüljön, aki rosszra használná a tudást. Ez rosszabb lenne, mint a mágia minden elképzelhető következménye.

Kahle ünnepélyesen nézett rá, azután bólintott. - Jól van, megteszem. Rendben. Magamnál tartom a port és fölhasználom, ha bekövetkezik a legrosszabb. De csak akkor.

Nézték egymást a leszálló csöndben. Minden szó elhangzott, nem volt mit mondaniuk.

- Még egyszer meg kellene fontolnod, hogy velem gyere - próbálkozott utoljára Bremen.

Kahle merev mosolyra húzta vékony ajkát. - Egyszer már kértél, hogy tartsak veled; akkor, amikor azt választottad, hogy elhagyod Paranort, és máshol folytatod mágiatanulmányaidat. Akkor azt mondtam neked, hogy sohasem megyek el innen, mert ide tartozom. Semmi sem változott.

Keserű tehetetlenség áradt szét Bremen bensejében. Gyorsan elmosolyodott, nehogy meglátsszék rajta. - Akkor hát isten veled, Kahle Rese, legrégibb és legjobb barátom. Min-den jót.

A kis ember átölelte, megszorongatta öreg barátja vékony alakját. - Isten veled, Bremen. - A hangja suttogássá halkult. - Remélem, ez alkalommal tévedtél.

Bremen némán bólintott. Azután megfordult és kiment a könyvtárból, hátra sem nézett. Szerette volna, ha másképp állnának a dolgok, de tudta, hogy lehetetlen. Odasietett a folyosón ahhoz a hátsó lépcsőre nyíló ajtóhoz, ahonnan jött. Úgy nézte a kárpitokat és szerszámokat, mintha még sohasem látta volna őket, vagy talán mintha sohasem látná őket viszont. Énjének egy része mintha elszivárgott volna, akár-csak akkor, amikor először hagyta el Paranort. Nem szívesen ismerte el, de még mindig inkább az otthona volt, mint bármilyen más hely, és az otthonok szokása szerint felmérhetetlen és megfoghatatlan módc,kon tartotta hatalmában az öregembert.

Kilépett az ajtón a lépcsőforduló félhomályába, ahol szembetalálta magát Riscával és Tay Trefenwyddel.

Tay azonnal előrelépett és megölelte. - Isten hozott itthon, druida! - mondta, és megveregette az öregember hátát.

Tay szokatlanul magas és megtermett elf volt, hórihorgas és meglehetősen esetlen, mint aki minden pillanatban meg akar botolni a saját lábában. Félreismerhetetlen elf-arca volt, de a fejét mintha tévedésből rakták volna erre a testre. Még fiatal volt, noha tizenöt évet töltött Paranor szolgálatában, az arca sima, borotvált, a haja szőke, a szeme kék, a szája mindig mosolyra kész.

- Jól nézel ki, Tay! - felelte az öregember, és futólag rámosolygott. - Jót tesz neked az élet Paranorban.

- Az még jobbat tesz, hogy ismét látlak - jelentette ki a másik. - Mikor indulunk?

- Indulunk?

- Ne légy már szégyenlős, Bremen! Akárhová mész, veled tartunk. Ezt már eldöntöttük Riscával. Ha nem hívnál, akkor is mennénk. Elegünk volt Athabascából és a Tanácsból.

- Nem voltál jelen, hogy lásd az előadásukat - fintorgott megvetően Risca, és előrenyomakodott a fényre. - Egy vicc volt! Úgy kezelték a kérésedet, mintha egy pestiseshez invitálták volna őket! Nem lehetett vitatkozni, még érvelni sem! Athabasca úgy tálalta a kérésedet, hogy senkinek ne legyenek kétségei az állásfoglalása felől. A többiek támogatták, a gyávák! Tayjal mindent elkövettünk, hogy meghiúsítsuk a fondorkodását, de lehurrogtak. Elegem van a politikájukból, a rövidlátásukból! Ha azt mondod, hogy a Boszorkánymester létezik, akkor létezik. Ha azt mondod, hogy Paranorba jön, hát akkor azt fogja tenni. De én nem fogom bevárni, hogy üdvözöljem. Csak foglalják el a többiek a helyemet. A pokolba, hogy lehetnek ilyen bolondok?

Risca csupa tűz és láng volt. Bremen akarata ellenére elmosolyodott. - Akkor hát kiálltatok mellettem?

- Csak suttogás voltunk a szélviharban - nevetettTay. Karja tehetetlenül fölemelkedett, majd visszahullott a sötét köntös alatt. - Riscának igaza van. Paranorban a politika uralkodik. Azóta van így, mióta Athabascát választották Fődruidává. Neked kellene betöltened ezt a tisztet, nem neki.

-Te lehettél volna a Fődruida, ha úgy akarod - mutatott rá Risca ingerülten. - Ragaszkodnod kellett volna hozzá.

- Nem! - tiltakozott Bremen. - Nem csináltam volna jól, barátaim. Sohasem voltam oda az adminisztrációért és a vezetésért. Én arra születtem, hogy megkeressem és fölfedjem az elveszettet, azt pedig nem lehet egy magas toronyban. Athabasca jobb választás volt.

- Ostobaság! - fortyant föl Risca. - Sohasem volt jó választás, senkinek! Még most is orrol rád. Tudja, hogy csak a kezedet kellett volna kinyújtanod a hivatala után, és ezt sohasem bocsátja meg neked. És azt sem, hogy képes voltál csak úgy elmenni. A szabadságod fenyegeti a renden és engedelmességen alapuló világát. Legszívesebben valamennyiünket elhelyezne egy polcon, hogy akkor vegyen le, amikor a céljainak megfelel. Úgy irányítaná az életünket, mintha gyerekek lennénk. Te megszöktél a hatóköréből azzal, hogy elhagytad Paranort, és ezt nem bocsátja meg.

Bremen vállat vont. - Régi történet. Csak azt sajnálom, hogy nem figyelt jobban a figyelmeztetésemre. Azt hiszem, az Öregtorony komoly veszélyben forog. A Boszorkánymester ide jön, Risca. Nem kerüli ki Paranort és a druidákat. Porrá tiportatja a hadseregével.

- Na és mit teszünk mi? - türelmetlenkedett Tay, és úgy villantotta körbe a tekintetét, mintha attól félne, hogy ki-hallgatják őket. - Mi tovább gyakoroltuk a mágiát, Bremen. Risca meg én alkalmaztuk a saját területünkön. Tudtuk, hogy egy napon visszatérsz. Tudtuk, hogy szükség lesz rá.

Bremen elégedetten bólintott. Legelsősorban kettejükben bízott, hogy fejlesztik adottságaikat az igézésre. Nem voltak olyan olvasottak, sem olyan gyakorlottak, mint ő, de ennyi is elég lehet. Risca fegyvermester, képzett a háborúskodás tudományában, ismeri a fegyvereket. Tay Trefenwyd az elemeket tanulmányozta, a teremtő és pusztító erőket, a föld, levegő, tűz és víz egyensúlyát az élet fejlődésében. Beavatottak voltak, mint ő, tudták használni a mágiát, amennyiben óvni és védeni kell. A mágia gyakorlása Paranor falain belül kizárólag szigorú felügyelettel volt lehetséges. A varázslást szinte sohasem engedélyezték, csak ha nagy szükség voltrá. A kísérletezést nem bátorították és ha rájöttek, büntették. A druidák saját történelmük árnyékában, Bronának és híveinek sötét emlékével éltek, bűntudattól és határozatlanságtól betegen. Szemlátomást nem értették, hogy rosszul felfogott cselekvésmódjuk teljes pusztulással fenyegeti őket.

- Jól gondoltátok! - mondta. - Bíztam benne, hogy nem hagytok föl a mágiával. És örülök, hogy velem jöttök. Szükségem lesz a képességeitekre és az erőtökre az eljövendő napokban. Mondjátok, van még valaki, akit elhívhatunk? Mások, akik belátták a varázslat szükségességét?

Tay és Risca röpke pillantást váltottak. - Egy sincs - mondta a törpe. - Velünk kell beérned.

- Nagyon is megfelel - jelentette ki Bremen. Vénséges arcára redőket szántott a kényszerű mosoly. Csak ezek ketten csatlakoznak hozzá és Kinsonhoz! Ennyi druida közül csak ketten! Sóhajtott. Hát, nyilván nem is várhatott volna többet. - Sajnálom, hogy ilyesmire kell kérnem titeket - mondta, és őszintén így érezte.

Risca felhorkant. - Megbántottál volna, ha nem teszed. Halálosan unom már Paranort és a vénembereit! Senki sem akarja gyakorolni az én tudományomat. Mindenki őskövületnek tekint. Tay éppen úgy érzi magát, mint én. Már rég elmentünk volna, ha nem úgy beszéljük meg, hogy megvárunk téged.

Tay bólintott. - Nincs okod búsulni, ha útitársakra van szükséged, Bremen. Már csaknem elkészültünk.

A druida kezet fogott velük, megköszönte készségüket. - Szedjétek össze, amit magatokkal akartok hozni, és holnap reggel találkozunk a főkapu előtt. Majd akkor megbeszéljük az útvonalat. Ma éjjel az erdőben alszom útitársammal, Kinson Ravenlockkal. Az utóbbi két évben az ő kíséretében utazgattam, amely felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. Nyomolvasó, cserkelő, megfontolt, bátor határvidéki.

- Ha veled utazik, akkor nincs szükségünk más ajánlólevélre - jegyezte meg Tay. - Most megyünk. Caerid Lock odalent várakozik. Arra kér, hogy addig menj le, amíg vele találkozol. - Jelentőségteljesen elhallgatott. - Caerid jól jönne nekünk, Bremen.

Az öregember bólintott. -Tudom. Meg fogom kérni, hogy jöjjön. Pihenjétek ki magatokat. Napfelkeltekor találkozunk.

A törpe és az elf kilépett a folyosóajtón és halkan becsukták maguk mögött, Brement egyedül hagyták a lépcsőfordulón. Egy pillanatig állt, azon gondolkodott, mi legyen a következő lépés. Némaság vette körül, amely sűrű és nyomasztó volt az erőd falai között. Az idő repült. Nem sokra volt szüksége, de azért sietnie kell.

És szüksége lesz Caerid Lock segítségére.

Lesietett a lépcsőn, és közben is a tervén töprengett, gondolatban kidolgozta a részleteket. Fintorognia kellett, olyan dohos volt a szűk folyosó. Másutt, a főbb folyosókon és lépcsőházakban tiszta és meleg levegő jön fel a tűzgödörből, amely egész évben fűti a várkastélyt. A légáramlatot nedvesítők és szélcsatornák szabályozták, de az ilyen titkos járatokban nyoma sem volt ilyesminek.

A Druida Gárda kapitányát két lépcsőpihenővel lejjebb találta. Egyedül ácsorgott az árnyékban. Bremen közeledésére előrelépett. Cserzett arcán nem látszott indulat.

- Úgy gondoltam, sokkal kényelmesebb, ha magadban társalogsz barátaiddal - mondta.

- Köszönöm - felelte Bremen, akit meghatott a másik figyelmessége. - De te is közéjük tartozol, Caerid. Napkeltekor elmegyünk. Nem jössz velünk?

Caerid halványan elmosolyodott. - Gondoltam, hogy ez lehet a terved. Nem titok, hogy Risca ésTay lelkesen készülnek Paranor elhagyására. - Lassan megcsóválta a fejét. - Ami azonban engem illet, a kötelességeim itt tartanak. Különösen, ha igaz, amit hiszel. Valakinek meg kell védenie a paranori druidákat, még saját maguktól is. Erre én vagyok a legalkalmasabb. A gárda az enyém, valamennyi tagját személyesen választottam, és jól kiképeztem, amikor a parancsnokságom alá kerültek. Nem hagyhatom őket magukra.

Bremen bólintott. - Úgy vélem, csakugyan nem. Mégis jó lenne, ha velünk tartanál.

Caerid ferdén mosolygott. - Jó lenne menni. De már döntöttem.

- Akkor jól vigyázz eme falak között, Caerid Lock! - Bremen keményen pillantott rá. - Légy biztos katonáidban, akiket vezetsz. Vannak közöttük trollok? Akad közöttük olyan, aki elárulhat?

A Druida Gárda kapitánya határozottan megrázta a fejét.

- Egy sincs. Valamennyien holtig kitartanak mellettem. Még a trollok is. Az életemet is rájuk bíznám, Bremen.

Az öregember gyengéden elmosolyodott. Körülnézett, mintha keresne valakit. - Eljön, Caerid, a Boszorkánymester szárnyas fullajtárjaival, halandó követőivel, és talán olyan lényekkel, akiket valamely sötét bugyorból idézett fel. Eljön Paranorba és megkísérel majd elpusztítani. Jól figyelj a hátad mögé, barátom.

A viharvert veterán bólintott. - Készen találnak. - A másikra emelte pillantását. - Ideje, hogy lekísérjelek a kapuig. Szükséged van némi élelemre?

Bremen bólintott. - Igen. - Majd habozva folytatta. - Csaknem elfelejtettem. Válthatnék még egy szót Kahle Resével? Attól félek, meglehetősen feszült hangulatban váltunk el, és szeretnék ezen változtatni, mielőtt távoznék. Adnál még néhány percet, Caerid? Rögtön visszajövök.

Az elf egy pillanatig fontolgatta a kérdést, azután bólintott. - Rendben. De kérlek, siess. Máris a végletekig feszítettem Athabasca engedékenységének húrját.

Bremen lefegyverzően mosolygott és ismét elindult fölfelé a lépcsőn. Gyűlölt hazudni Caerid Locknak, de nem kínálkozott más értelmes lehetőség. A Druida Gárda kapitánya soha, semmilyen körülmények között sem hagyhatná jóvá,amit tenni készül, akár barátja, akár nem. Két emeletet kapaszkodott, egy ajtón átment egy másik folyosóra, végigsietett rajta, egy újabb ajtón kilépett egy másik lépcsőházba, csak ez keskenyebb és meredekebb volt az előzőnél. Némán, óvatosan osont. Most nem engedhette meg magának, hogy fölfedezzék. Amire készül, az tilos. Ha észreveszik, Athabasca a legmélyebb kazamata fenekére vettetheti és örökre ott is hagyhatja.

A keskeny folyosó végében megállt egy lelakatolt, vaskos ajtó előtt. A lakatokat olyan lánccal fűzték össze, amely legalább olyan vastag volt, mint az ő vén csuklója. Óvatosan megérintette a lakatokat, egyiket a másik után, és azok halk kattanással lehullottak. Kihúzta a láncot a gyűrűből, meglökte az ajtót. A megkönnyebbülés és a repeső izgalom keverékével figyelte, amint elfordul az ajtószárny.

Belépett, és egy párkányon találta magát, magasan fönt az Öregtorony belsejében. Lent a falak egy fekete gödörben tűntek el, amelyről azt állították, hogy a föld középpontjáig ér. Senki sem ereszkedett még le úgy a fenékére, hogy vissza is tért volna. Senki sem volt még képes olyan erős fényt gyújtani, amely elég mélyre ért volna, hogy megláthassa, mi van odalent. Úgy hívták, hogy Druidakút. Olyan hely volt, amelybe az idő és a sors - a mágia, a tudomány, az élők és a holtak, a halandók, a halhatatlanok - hulladékait vetették. Itt volt a tündérek ideje óta. A Shale-völgyi Hadeshornhoz hasonlatosan egyike volt ama kevés kapunak, amely összekötötte az élők világát az életen túli birodalommal. Regék szóltak arról, hogyan használták az évek során, és a szörnyűségekről, amelyeket elnyelt. Brement nem érdekelték a regék. Neki csak az számított, amire rég rájött: ez a gödör olyan akna, amely csatornaként vezeti föl a mágiát olyan birodalmakból, ahol még sohasem járt élő lélek, és oly titkok rejlenek sötét leple alatt, amelyekkel egyetlen teremtmény sem mer packázni.

Megállt a párkány szélén, fölemelte a karját és kántálni kezdett. A hangja halkan, kitartóan zengett. Átgondolt alapossággal igézett. Nem nézett le, még akkor sem, amikor mocorgást, sóhajtozást hallott a mélyből. Kissé megmozdította a kezét, jelképeket font a levegőbe, amelyek engedelmességet parancsoltak. Habozás nélkül mondta ki a szavakat, mert a legkisebb tétovázás megtörhette volna az igézetet, és kárhozatra ítélte volna erőfeszítéseit.

Amikor végzett, köpenyébe nyúlt, és csipetnyi zöldes port vett elő, amelyet az űrbe vetett. A por gonosz élességgel villant föl, miközben a légáramlatokban lebegett, és mintha szaporodott, megsokszorozódott volna. Mintha sok ezer lett volna abból a pár szemcséből. Egy pillanatig szikraként ragyogtak a csaknem teljes feketeségben, majd hunyorogva kialudtak és eltűntek.

Bremen gyorsan hátralépett, zihált, és érezte, hogy a bátorsága meginog. Nekidőlt a toronyfal hideg kövének. Nincs annyi ereje, mint valaha. Az elszántsága is lanyhult. Lecsukta a szemét, várt, amíg a mocorgás, a sóhajtozás elnémul. Mekkora erőfeszítést követel a mágia használata! Bárcsak ismét ifjú lenne! Hogy szeretett volna fiatal testet és hajthatatlanságot! De hát öreg és gyenge volt. Fölösleges a lehetetlent kívánni. Azzal a testtel és elszántsággal kell cselekednie, ami a rendelkezésére áll.

Alatta kapirgált valami a sziklafalon. Talán karmok, talán pikkelyek horzsolása.

Valami kapaszkodik fölfelé, hogy megnézze, itt van-e még az igéző !

Bremen összeszedte magát, visszabotladozott az ajtóhoz, és szorosan bezárta maga mögött. A szíve még mindig vadul vert, az arcán fénylett az izzadság. Hagyd el ezt a helyet, suttogta egy érdes hang valahonnan az ajtó mögül, a gödör mélyéről. Azonnal távozz!

Reszkető kézzel a helyére tette a láncokat és lakatokat. Azután leosont a keskeny lépcsőn és az Öregtorony üres folyosóin, hogy megkeresse Caerid Lockot.