húsvéti sonka elkészítése tanácsok,egyszerű húsvéti sonka elkészítése,húsvéti sonka elkészítése recept,húsvéti sonka elkészítése főzése,húsvéti sonka elkészítése tippek,húsvéti sonka elkészítésének folyamata

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.


Hozzávalók:

    * 2 kg bőrös füstölt sonka (pl. darabolt füstölt comb csont nélkül)
    * 1 nagyobb sárgarépa
    * 1/2 zeller
    * 1 hagyma
    * 3 babérlevél
    * 10 db egész fekete bors
    * 2-3 ág kakukkfű
    * 2 (bio) narancs
    * a sütéshez: friss kakukkfű és rozmaring, babérlevél, só, őrölt bors, egész kömény, 10 dkg narancslekvár

Elkészítés:

   1. A sonkát alaposan mossuk le, és pár órára áztassuk vízbe.
   2. A zöldségeket pucoljuk meg. A sonkát megfelelő méretű lábasban tegyük fel főzni. Öntsük fel annyi tiszta vízzel, amennyi ellepi. Tegyük a főzőlébe a darabolt sárgarépát, zellert és hagymát, a babérlevelet és az egész borsot, a narancsok vékonyan levágott héját és kifacsart levét. Ha a főzőlé felforrt, lassú tűzőn főzzük tovább kb. 60 percig. Ezt követően 30 percig hagyjuk a főzőlében állni.
   3. A húst vegyük ki a léből. A bőrt késsel vágjuk le vékonyan úgy, hogy kb. 1 cm zsír maradjon a sonkán. A megmaradó zsír réteget éles késsel vágjuk be 1 cm-es rombusz alakzatban. A vágások mentén tegyük bele a rozmaring levelektől megtisztított ágat, a kakukkfű ágakat és a kettétört babérleveleket (lásd kép). A sonkát enyhén sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg kevés egész köménnyel, és tegyük be 20 percre 170 fokos sütőbe. Közben a rozmaring leveleket vágjuk apróra, és keverjük el a narancslekvárral. Ha szükséges, hígíthatjuk kevés vízzel, így könnyebb szilikon ecsettel a sonkára kenni.
   4. Ha a sonkán lévő zsír réteg 20 perc elteltével gyöngyözni kezd, vegyük ki a sütőből, és minden oldalán kenjük meg a rozmaringos narancslekvárral. Ezt többször ismételjük a következő kb. 50 perc alatt, amíg a sonka elkészül.
Néhány gyakori kérdés:

    Pirított rizs készítéséhez mennyi olaj kell? (0,5 kiló rizshez. )   
    Finom alkoholos sütireceptek?   
    Milyen süti receptet tudtok amihez meggy, cseresznye kell?   
    Tojás mentes süti olcsón?   
    Valaki leírná a puncs szelet receptjét?   
    SÜGŐS? Ez finom lehet? (HázitortaSÜTÉSNÉLKÜL! )
    Fincsi sütemény receptet keresek nem annyira bonyolultat?   
    Hántolatlan köles (emberi fogyasztásra) hol kapható?   
    Mi a kedvenc ételetek? írjatok receptet is!   
    Jövő héten a kertben szeretnénk sütni-főzni, szülinapi buli alkalmából. Mit javasoltok mit készítsünk?   
    Fele annyi élesztő van itthon mint amennyi kéne, pótolhatom sütőporral egy tésztán belül, vagy csináljak kétféle tésztát ...   
    Piskóta recept, ami tortához kell és könnyen kettévágható?   
    Segitenétek kovásszal kapcsolatban?   
    Darabolt oldalast hogyan készítsem el? Sosem csináltam még, kezdő háziasszony vagyok.   
    Mi a véleményetek ezekről a tortákról?    
    Mit főzzünk hús nélkül?   
    Ki, milyen édes tölteléket ismer palacsintához?   
    A citrommártásba miért a citrom héjját tesszük? Azt meg lehet enni? Nem baj ha megesszük, mert amúgy nem esszük meg sem ...   
    S. O. S Meddig kell sütni a stefánia vagdalt őzgerincben?   
    Hogy álljak neki megsütni ezt a tortát? Cukrászdába lenne 10ezer forint is, nem?   
    Hogy is van az amerikai krémes sütinél?   
    Oroszkrémtortát szeretnék sütni a férjem szülinapjára, írnátok bevált recepteket?
http://www.gyakorikerdesek.hu

küldje be ön is kérdését,válaszát

Izgalmas olvasmány

- Örülök, hogy találkozunk, Caerid - válaszolta, és elfogadta a másik paroláját. - Jól vagy?

- Megvagyok. Megöregedtél, amióta nem találkoztunk. Ráncos az arcod.

- A tükörképed látod.

- Talán. Még mindig a világot járod?

- Barátom, Kinson Ravenlock kíséretében - mutatta be társát Bremen.

Az elf kezet nyújtott a határvidékinek, egyenlőként üdvözölte, de nem szólt. Kinson ugyanolyan tartózkodóan viselkedett.

- A segítségedre van szükségem, Caerid - szólt Bremen ünnepélyesen. - Beszélnem kell Athabascával és a Tanácscsal.

Athabasca a Fődruida volt, tiszteletre méltó férfiú, szilárd meggyőződéssel, hajthatatlan elvekkel, aki sohasem kedvelte túlzottan Brement. Már akkor is a Tanács tagja volt, amikor az öregembert száműzték, noha akkor még nem ő volt a Fődruida. Az csak később következett be, bonyolult belpolitikai fondorlatok eredményeként, amelyeket Bremen annyira gyűlölt. De akár tetszik, akár nem, Athabasca a vezető, és csak akkor kerülhet eme falak mögé, ha hozzá fordul.

Caerid Lock szomorúan elmosolyodott. - Miért kérsz tőlem ilyen nehezet? Tudod, hogy Paranor és a Tanács tiltott számodra. Még e falak mögé sem léphetsz be, nem is szólva a Fődruidával való tárgyalásról.

- Megtehetem, ha ő parancsolja - felelte egyszerűen Bremen.

A másik bólintott. Éles szeme összeszűkült. - Értem. Azt kívánod, hogy beszéljek vele ennek érdekében.

Bremen bólintott. Caerid halvány mosolya eltűnt. - Nem szeret téged - közölte csendesen. - Ez nem változott a távollétedben sem.

- Ahhoz, hogy beszéljen velem, nem kell szeretnie. Az, amit mondani akarok, fontosabb a személyes érzéseknél. Rövid leszek. Ha meghallgatott, továbbmegyek utamon. - Szünetet tartott. - Nem hinném, hogy túl sokat kérek.

Caerid Lock megcsóválta a fejét. - Nem. - Kinsonra pillantott. - Meglátom, mit tehetek.

Ismét bement, otthagyta az öregembert és a határvidékit, hadd bámulják az Öregtorony falait és kapuit. Az őrök szilárdan megvetették a lábukat, elálltak minden bejáratot. Bremen komolyan nézte őket egy pillanatig, majd a nap felé fordult. Az idő máris gyorsan melegedett. Kinsonra tekintett, majd odament az enyhet ígérő árnyékba, és leült egy kiálló kőre. Kinson követte, de nem ült le. Sötét szeme türelmetlenül villogott. Szeretett volna mielőbb végezni ezzel az üggyel. Mehetnékje volt. Bremen mosolygott magában. Szerette barátját. Kinson mindent úgy oldott meg, hogy továbbment. Egész életét így élte le. Csak találkozásuk óta kezdte belátni, hogy semmi sem oldódik meg azzal, ha nem nézünk szembe vele. Nem mintha Kinson megijedt volna az élettől. Egyszerűen csak úgy intézte el a kellemetlenségeket, hogy maga mögött hagyta, kiverte a fejéből őket és tény, hogy így is lehet kezelni a dolgokat. Csak ez sohasem jelent végleges megoldást.

Igen, Kinson felnőtt ama korai napok óta. Több szempontból erősebb lett, még ha ez nem is volt mérhető. Ám Bremen tudta, hogy nagy úr a megszokás, és Kinson Ravenlockban még mindig é1 a késztetés, hogy egyszerűen otthagyja a kellemetlen és nehéz dolgokat.

- Csak az időnket pocsékoljuk - morogta a határvidéki, mintha az öregember gondolatait akarná igazolni.

- Türelem, Kinson - tanácsolta halkan Bremen.

- Türelem? Miért? Nem fognak beengedni. És ha igen, akkor se hallgatnak meg. Nem kívánják hallani, amit mondani akarsz. Ezek nem a régi druidák, Bremen.

Az öregember bólintott. Kinsonnak igaza van. De mit tegyenek? A ma druidái az egyetlenek, és némelyek nem is olyan rosszak. Némelyikből értékes szövetséges lehet. Kinson jobban szeretné, ha önállóan járnának el, ám az ellenség, amellyel szembe kell nézniük, túlságosan borzalmas ahhoz, hogy segítség nélkül legyőzhessék. Szükség volt a druidákra. Noha már nem avatkoztak be közvetlenül a fajok ügyeibe, még mindig bizonyos tisztelet és megbecsülés övezte őket. Ez hasznukra lehet, ha egyesíteni akarják Négyföldet a közös ellenséggel szemben.

A reggelből délelőtt lett. Caerid Lock nem jelentkezett. Kinson egy darabig járkált, azután letelepedett Bremen mellé. Sovány arcára kiült a csalódás. Hallgatásba burkolódzott, és a legsötétebb pillantásával bámult maga elé.

Bremen hangtalanul sóhajtott. Hosszú időt töltöttek együtt. Számos jelölt közül, megfontoltan választotta Ravenlockot, hogy kiderítsék, mi az igazság a Boszorkánymesterrel kapcsolatban. Kinson jó választásnak bizonyult. A legjobb nyomkereső volt, akit az öregember ismert. Okos, bátor és ravasz. Sohasem fenegyerekeskedett, mindig ésszerűen viselkedett. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Bremen szinte a fiának tekintette. Bizonyosan a legjobb barátja volt.

Csak éppen az nem lehetett, amire a druidának a legnagyobb szüksége volt: az utóda. Bremen megöregedett, legyengült, noha ezt elég ügyesen tudta palástolni. Amikor elmegy, senki nem lesz, aki folytassa munkáját. Senki sem fog tovább haladni a fajok fejlődésének szempontjából oly fontos mágiában, senki sem fogja arra ösztönözni a vonakodó druidákat, hogy fontolóra vegyék visszatérésüket Négyföld országaiba, senki sem lesz, aki szembe tudna szállni a Boszorkánymesterrel. Valaha abban reménykedett, hogy Kinson Ravenlock lesz ez az ember. Talán még lehetséges, gondolta, noha nem látszott valószínűnek. Kinsonból hiányzott a türelem. A diplomáciának még a látszatát is megvetette. Nem volt ideje azok számára, akik nem voltak képesek fölfogni a számára nyilvánvaló igazságokat. A tapasztalat volt az egyetlen tanár, amelyet tisztelt. Tekintélyromboló, csökönyösen magának való ember volt. Ezek nem egy druida tulajdonságai, de lehetetlennek tűnt, hogy Ravenlock valaha is megváltozzon.

Bremen a barátjára sandított. Hirtelen nagyon elbúsult ettől a jellemképtől. Nem igazságos Kinsonnal. Éppen elegendő, hogy a határvidéki olyan odaadó, amilyen, hogy halálig kitart mellette, ha kell. Kinson az ő legjobb barátja és szövetségese, és nincs igaza, ha ennél többet vár tőle.

Csak ne vágyott volna olyan kétségbeesetten egy utódra! Öreg volt, az idő túl gyorsan pergett ki a kezéből.

Elfordította tekintetét Kinsonról, a távoli fákat nézte, mintha azt mérlegelné, milyen kevés maradt.

Már dél is elmúlt, amikor Caerid Lock ismét előbukkant. Kilépett a kapu árnyékából, szinte rá se pillantott az őrségre, vagy Kinsonra, egyenesen Bremenhez ment. A druida elgémberedett ízületekkel és izmokkal tápászkodott föl az üdvözlésére.

- Athabasca beszélni fog veled - közölte zord arccal a Druida Gárda kapitánya.

Bremen bólintott. - Nehéz lehetett rábírnod. Adósod vagyok, Caerid.

Az elf diplomatikusan hümmögött. - Ebben nem vagyok olyan biztos. Azt hiszem, Athabascának megvannak a saját okai, amelyek miatt beleegyezett a találkozóba. - Kinsonhoz fordult. - Sajnálom, de téged nem engedhetlek be.

Kinson kiegyenesedett, vállat vont. - Boldogabb leszek, ha kint várakozhatok.

- Én is azt hiszem - helyeselt a másik. - Küldök neked élelmet és vizet. Készen állsz, Bremen?

A druida Kinsonra nézett és halványan elmosolyodott. - Amint lehet, visszajövök.

- Sok szerencsét - mondta halkan a barátja.

Bremen követte Caerid Lockot az Öregtorony kapuján át a bent várakozó árnyékba.

BARLANGSZERŰ CSARNOKOKBAN, kanyargós, keskeny folyosókon mentek végig a sötét, hűvös csöndben, a súlyos kő visszaverte lépteik hangját. Senkivel sem találkoztak. Mintha az egész Paranor kihalt volna, noha Bremen tudta, hogy erről szó sincs. Többször rémlett úgy, hogy suttogó párbeszédet hall, vagy rebbenő mozdulatot észlelt valahol a távolban, de sohasem lehetett biztos benne. Caerid a ritkán használt hátsó folyosókon vezette, amelyek csak magánjellegű közlekedésre szolgáltak. Érthető. Athabasca nem akarja, hogy a többi druida tudomást szerezzen ennek a találkozásnak az engedélyezéséről, csak ha majd úgy döntött, hogy érdemes volt engedélyezni. Brement magánkihallgatáson fogadja, lehetőséget ad neki, hogy röviden összefoglalja álláspontját, majd vagy ajtót mutat, vagy a Tanács elé idézi. Így vagy úgy, hamar fog dönteni.

Kapaszkodni kezdtek a lépcsőn az Öregtorony felsőbb kamrái felé. Athabasca irodái magasan a toronyban helyezkedtek el, és Brement láthatóan ott akarta fogadni. Az öreg-ember követte a testőrparancsnokot és közben azon töprengett, amit Caerid Lock mondott. Athabascának meglehetnek a saját okai, amelyek miatt beleegyezett a találkozóba, és ezeket nem szükségszerűen közli azonnal. A Fődruida elsősorban politikus, másodsorban adminisztrátor, de mindenekelőtt tisztviselő volt. Bremen ezzel nem becsülte le: ez csupán a gondolkodásmódját jellemzi. Athabascának a legfontosabb az ügy és annak kihatásai, azaz, hogy ha valami megtörténik, miként fog hatni a többi dologra. Így működött az agya. Rátermett és módszeres ember volt, de számí-tó is. Bremennek meg kell válogatnia a szavait.

Már csaknem a végén jártak az összekötő folyosónak, amikor hirtelen fekete köpenyes alak lépett elő az árnyékból, hogy elállja útjukat. Caerid Lock ösztönszerűen rövid kardjához kapott, de a másik egy szempillantás alatt megragadta az elf karjait és a törzséhez préselte. Hanyag könnyedséggel fölkapta a földről Caeridet, és félreállította.

- Nahát, nahát, kapitány! - mondta csitítóan egy érdes hang. - Barátok között semmi szükség fegyverekre. Csak néhány szót váltok kísérőddel, azután ki-ki mehet tovább a maga útján.

- Risca ! - üdvözölte meglepetten Bremen. - Örülök, hogy találkozunk,` öreg barátom!

- Hálás lennék, ha levennéd a kezed rólam, Risca! - förmedt rá Caerid Lock ingerülten. - Nem kaptam volna a fegyveremhez, ha nem ugrasz elénk anélkül, hogy jelezted volna közeledésedet!

- Elnézést, kapitány - dorombolta a másik. Elhúzta kezét és megadóan fölemelte. Azután Bremenre nézett. - Isten hozott itthon, Paranori Bremen!

Risca kilépett a fénybe és átkarolta az öregembert. Szakállas, nyílt arcú, széles vállú törpe volt, tagbaszakadt, zömök teste csupa vaskos izomköteg. Fatönkszerű karjai egy pillanatra megszorongatták, majd elengedték az öregembert, aztán bütykös, elszarusodott kezét nyújtotta. Olyan volt, mint egy mélyen gyökerező fatörzs, amelyet semmi sem tud kimozdítani a helyéről. Megedzette az időjárás, az évszakok, és nem fogott rajta a kor. Harcos druida volt, az utolsó a fajtájából, gyakorlott a fegyverforgatásban és a hadviselésben, kiváló ismerője az új fajok fölemelkedése óta vívott nagy csaták történetének. Bremen személyesen oktatta, amíg el nem űzték az Öregtoronyból, több mint tíz évvel ezelőtt. Mindennek ellenére Risca a barátja maradt.

- Nem paranori többé, Risca - tiltakozott Bremen. - De azért még mindig otthon érzem magam. Hogy vagy?

- Jól. Csak unatkozom. Kevés a haszna képességeimnek e falak mögött. Alig néhány újonnan jött druida érdeklődik a harci művészetek iránt. A gárdistákkal gyakorlok keményen. Caerid naponta vizsgáztat.

Az elf felhorkant. - Úgy érted, naponta együtt reggelizünk. Mit csinálsz itt? Hogy találtál meg minket?

Risca elengedte Brement, és körülsandított. - A falaknak füle van azok számára, akik tudják, hogyan hallhatnak általuk.

Caerid Lock akaratlanul elnevette magát. - Kémkedés ! Újabb finomra cizellált fajtája a harcosok képességeinek!

Bremen a törpére mosolygott. -Tudod, miért jöttem?

-Tudom, hogy Athabascával fogsz tárgyalni. De először én akarok beszélni veled. Nem, Caerid. Maradhatsz. Előtted nincsenek titkaim. -A törpe elkomolyodott. - Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek, Bremen. És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok. Bízhatsz benne, hogy a hangod leszek, amikor kell. Én vagyok a rangidős a Tanácsban ama kevesek között, akiknek a támogatására számíthatsz. Jobb, ha tudod: egyáltalán nem örülnek a visszatérésednek.

- Remélem, meg tudom győzni Athabascát, hogy a közös veszélyben félre kell tennünk az ellentéteket. - Bremen töprengve vonta össze a szemöldökét. - Nem lehet olyan nehéz ezt elfogadni.

Risca megcsóválta a fejét. - De igen, és nem fogja elfogadni. Légy erős, Bremen. Ne hódolj be neki. Nem szereti azt, amit te jelentesz: a lázadást a tekintélye ellen. Akármit teszel vagy mondasz, ezen nem tudsz átlépni. A félelem jobb fegyvered lesz, mint az érvelés. Értesd meg vele a veszély nagyságát. - Hirtelen Caeridre nézett. -Te talán mást tanácsolnál?

Az elf habozott, azután megrázta a fejét. - Nem.

Risca előrelépett, hogy még egyszer megszorítsa Bremen kezét. - Később még beszélünk.

Megfordult és ismét eltűnt a folyosó árnyai között. Bremen akarata ellenére elmosolyodott. Testileg és szellemileg erős, semmi sem rendíti meg. Ez Risca. Sohasem változik.Mentek tovább, az elf kapitány és az öregember, végig a homályosan megvilágított folyosókon és lépcsőkön, egyre beljebb kanyarogva az Öregtoronyba, míg oda nem értek egy lépcsősor tetején egy kicsiny, keskeny, vasalt ajtóhoz. Bremen nemegyszer látta ezt az ajtót az itt töltött idő alatt. Ez a Fődruida irodájának hátsó ajtaja. Athabasca bent várja. Mélyet lélegzett.

Caerid Lock háromszor rávert az ajtóra, szünetet tartott, majd még egyszer rákoppantott. Ismerős hang szólt ki: - Tessék!

A Druida Gárda kapitánya kinyitotta a keskeny ajtót, majd félreállt. - Azt mondta, itt várjak - szólt halkan. Bremen bólintott, mulattatta barátja arcának ünnepélyessége. - Értem - felelte. - Köszönöm, Caerid.

Behúzta a nyakát, hogy átférjen az alacsony nyíláson, és belépett.

Ismerős volt a szoba. Ezt a helyiséget a Fődruidának tartották fent, ide vonulhatott vissza, itt találkozhatott a Tanács vezetőivel. Nagy, magas terem volt, a keskeny ablakokat ólomüveg fedte, a polcokat telezsúfolták papírokkal, szer-számokkal, naplókkal, aktákkal és szétszórt könyvekkel. A szemközti falba tömör, vasalt, kettős ajtót illesztettek. Hatalmas asztal állt a helyiség közepén, amelyről pillanatnyilag mindent letakarítottak, a politúrozott fa fénylett a gyertya-

lángban.

Athabasca az asztal mögött állt és várakozott. Nagy, testes, tekintélyes férfi volt, lobogó fehér sörénnyel, pirospozsgás arcában mélyen ülő hidegkék szemekkel. A Fődruida derékban övvel összefogott, sötétkék köntösét viselte, amelyen nem volt semmiféle jelvény. Viszont a nyakában lógott az Eilt Druin, egy medalion, Galaphile óta a Fődruida hivatali jelvénye. Ötvözött aranyból cizellálták és ezüstláncra függesztették. Lángoló fáklyát tartó kezet ábrázolt. A kéz és a fáklya a druidák jelképe volt a kezdetek óta. A medalionnak varázserőt tulajdonítottak, noha soha senki sem látta, hogy felhasználták volna varázslásra. Maga az „Eilt Druin" kifejezés elf nyelvű, és szó szerint azt jelenti: „A tudás hatalom".

Valaha ez a jelmondat még jelentett valamit a druidáknak. Újabb apró fricska az élettől, gondolta fáradtan Bremen.

- Üdvözöllek, Bremen - mondta Athabasca mély, dallamos hangon. Ez volt a hagyományos üdvözlési forma, de az ő szájából kényszeredetten és üresen hangzott.

- Üdvözöllek, Athabasca - válaszolta Bremen. - Hálás vagyok, hogy beleegyeztél a találkozásunkba.

- Caerid Lock igen meggyőzően érvelt. Mellesleg nem zárkózunk el azok elől, akik valaha a testvéreink voltak.

Valaha, de most már nem, ez volt szavainak értelme. Bremen beljebb lépett, megállt a nagy asztal mellett. Úgy érezte, több választja el Athabascától, mint ez a széles, fényezett falap. Újból arra kellett gondolnia, mennyire kisfiúvá törpül mindenki a nagydarab ember jelenlétében. Noha Bremen jó néhány évvel idősebb volt Athabascánál, nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy a vele szemben álló az öregebb.

- Mit akarsz mondani, Bremen? - kérdezte Athabasca.

- Azt, hogy Négyföld veszélyben van - válaszolta Bremen. - Hogy a trollokat olyan hatalommal igázták le, amely túlnyúlik a fizikai léten, a halandók erején. A többi faj is elbukik, ha mi nem avatkozunk be, hogy megvédjük őket. Még a druidák is nagy veszélybe kerültek.

Athabasca szórakozottan babrálta az Eilt Druint. - Milyen jellegű ez a fenyegetés? Egyfajta varázslat?

Bremen bólintott. - A szóbeszéd igaz, Athabasca. A Boszorkánymester létező teremtmény. Sőt mi több, Bronának, a lázadó druidának a megtestesülése, akiről úgy gondoltuk, hogy legyőztük és elpusztítottuk több mint háromszáz éve. Életben maradt, a Druidaálom gonosz, nemtörődöm használata és a saját lelkének elpusztítása által. Már nincs alakja, puszta szellem. Ezzel együtt tény, hogy é1 és ő a forrása a fenyegető veszélynek.

- Láttad őt? Találkoztál vele utazásaid során?

- Igen.