hagyományos húsvéti ételek,hagyományos húsvéti ételek elkészítése,hagyományos húsvéti ételek receptek,hagyományos húsvéti ételek tippek,gyors elkészítése hagyományos húsvéti ételek,hagyományos húsvéti ételek ötletek

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.

Szeder és fehér csokoládé parfé.

Legalább egy nappal előbb neki kell kezdeni!

Parfé:
Fél kiló szeder (lehet fagyasztott is)
50 gr cukor
1 evőkanál crčme de cassis, vagy valamilyen gyümölcs likőr
1/2 kávéskanál friss citromlé

15 deka cukor
Fél deci viz
6 tojás sárgája
70 gramm fehér csokoládé (ha lehet, Lindt)
2 kávéskanál vanilia eszencia
4 deci tejszín

Szósz:
Fél kiló szeder
50 gr cukor
2 evőkanál likőr

Mixerben daráld le a szedret a cukorral, majd szűrd át, hogy a magoktól megszabadulj. A pépből 3 1/2 decit beleteszünk egy lábosba (ha marad egy kicsi, az jó lesz a szószba) és ezt közepes lángon addig főzzük, időnként megkavarva, amig kb a negyede elfő (úgy 8 perc körül). Hagyd kihűlni, keverd bele a likőrt és a citromlevet és tartsd a hűtőben, amíg szükség lesz rá.

A tojássárgákat a cukorral és vízzel verd gőz fölött 8 percig, amig kezd besűrüsödni (ha van elektromos habverő, lehet azzal verni először 4 percig, aztán csak kavarni). Akkor levesszük a gőzről, belekavarjuk a megolvasztott csokoládét és a vaniliát. Mikor kihűlt, vigyázva belekeverjük a felvert tejszínhabot. Ebből most 3 decinyit átteszünk egy kis tálba és belekeverjük a szederpürét.

Egy szögletes, keskeny, magas tálat kibélelünk vékony nejlonnal, beleöntjük a fehér massza felét, arra a szedres masszát, majd a többi fehéret. Szépen lesímítjuk a tetejét és lefagyasztjuk (lehet akár két nappal előtte is lefagyasztani).

Tálalás előtt ledaráljuk a többi szedret a cukorral és likőrrel, leszűrjük (hozzátehetjük a maradékot is, ha még megvan...).

Akkor kiborítjuk a parfét egy szép tálra és szeletelve tálaljuk, egy kis szósszal leöntve. Ha van friss szeder is, azzal lehet dísziteni, sőt esetleg még megmosott friss mentalevelekkel is.


Néhány gyakori kérdés:
Vagdalthúsból ki szokott fasírtot készíteni? Mik az arányok?

én egyszer próbáltam váratlan vendégjárás idején, de rohadt zsíros. én kidobtam. talán,ha valahogy a zsírt csökkenteni tudod... talán sok zsemlemorzsa... nem tudom

Azt már én is próbáltam, nekem "se jött össze". Kidobtam az egészet!

Fasirtot bármilyen húsból lehet csinálni ,de akár hús nélkül is lehet , pl simán reszelt krumpliból. A tojás amit beleteszünk,az összetartja a gombócokat.Az viszont egy egészen más dolog ,hogy ha olcsó húst /vagy semmilyen húst nem teszünk bele,hogy akkor milyen lesz az íze kisütés után.


Piskóta vagy kevert tésztánál probálta valaki, hogy pl. van egy főzőtt krémem és abból kanalaznék bele a tésztába?
Tehát pl a piskótát bele tölteném a tepsimbe és akkor, kanállal úgy tennék a főzőtt krémemből is bele. Milyen lenne? Meg tudna sülni, de mi lenne a krémmel?
Főzőtt krém: 0,5 tej+5 kanál liszt+cukor+margarin+ízesítés.

a margarin elolvadna, ez nem lehet benne a krémben. a nélkül ugyan az, mint a puding.

Szerintem lesüppedne az aljára és szeletelésnél esély lenne rá,hogy ki esik belőle a pudingos darab.A margarin pedíg eláztatná a tésztát.De ez csak feltevés!Ha kipróbáltad meséld el mi történt! :)

Èrdekesen hangzik.
A piskóta valószínü "alacsony"lenne.a puding az aljára kerülne a súlyánál fogva......
Azért majd írj ha kipróbáltad.
Èn piskóta tésztába túrót kevertem úgy sütöttem.Finom lett,2 óra múlva nem volt velöle. :)


A kráter süti pont ez (látom linkelték is), nagyon finom, csak arra figyelj, hogy forró legyen még a süti, mikor rásimítod a tejfölös krémet a sütés után.
A margarin amúgy szerintem is elolvadna, jobb anélkül :)

Ha már úgyis próbának szánod:
A pudingot (ha már megkötött) kiskanállal szaggasd ki, forgasd bele lisztbe és aztán óvatosan forgasd bele a megkavart piskótába, és úgy a tepsibe.

A rizskochnál édesanyám csinálta, hogy a meggyet vagy cseresznyét forgatta meg a lisztbe, aztán bele a rizskochba, a szemek ott maradtak a helyükön, mivel a liszt megfogta, és nem süllyedtek le.
Csak egy ötlet volt.
http://www.gyakorikerdesek.hu

küldje be ön is kérdését,válaszát

Izgalmas olvasmány

-Tay? - kérdezte Bremen.

Tay Trefenwyd kelletlenül sóhajtott. - Ne.

Bremen egy hosszú pillanatig latolgatta válaszukat, azután bólintott. - Nos, ámbár még a te szavazatod is ellene szól, azt hiszem, velünk jöhet. - Rámeredtek. A viharvert öreg arc ráncai hirtelen mosolyba szaladtak szét. - Ha most látnátok magatokat! Na jó, megmagyarázom. Először is, a kérése izgalmas, bár ezt eddig nem mondtam. Tőlem akar tanulni, hogy megismerje a mágiát. Ennek érdekében szinte bármit elfogad. Nagyon szeretné, ha megtenném. Nem könyörgött, nem kérlelt, de a kétségbeesés ott ült a szemében.

- Bremen... - kezdte Risca.

- Van még valami - folytatta a druida, leintve a törpét. - Azt állítja, hogy a mágia vele született. Azt hiszem, igazat mondott. Ha így van, akkor jól tennénk, ha feltárnánk ennek a bűverőnek a jellegét, és jó célra használnánk. Végül is másképp csak négyen leszünk.

- Nem vagyunk olyan szorult helyzetben, hogy... - kezdte ismét Risca.

- De igen, abban vagyunk, Risca - vágott közbe kurtán Bremen. - Egészen biztosan abban vagyunk. Négyen vagyunk a Boszorkánymester és szárnyas tányérnyalói, alvilági lakájai meg az egész troli nemzet ellen. Hogyan lehetnénk még ennél is kétségbeesettebb helyzetben? Paranorból senki más nem ajánlotta föl a segítségét. Csak Mareth. Én nem szívesen utasítanék el bárkit, aki most kezet nyújt.

- Korábban azt mondtad, hogy bizonyos dolgokat elhallgat - mutatott rá Kinson. - Ez aligha gerjeszt olyan bizalmat, amire szükséged van.

- Mindnyájan elhallgatunk egyet-mást, Kinson - dorgálta gyengéden Bremen. - Ebben nincs semmi különös. Mareth alig ismer minket. Miért mondana el mindent egyetlen beszélgetés után? Csak óvatos, semmi egyéb.

- Nekem ez nem tetszik - makacskodott Risca. A súlyos fütyköst izmos combján támasztotta meg. - Lehet, hogy van varázsereje, talán még tehetsége is, hogy használja. De akkor is az a helyzet, hogy szinte semmit sem tudunk róla. Főleg azt nem, bízhatunk-e benne. Nem szeretem így kockáztatni az életemet, Bremen.

- Szerintem meg tételezzük fel róla a legjobbat - ellenkezett barátságosan Tay. - Még lesz időnk hozzászokni, mielőtt vizsgáznia kellene bátorságból. Néhány dolgot máris a javára írok. Tudjuk, hogy a druidákhoz jött tanulni, ez önmagában sokat elmond róla. Ráadásul gyógyító, Risca. Még szükségünk lehet a képességeire.

- Hadd jöjjön - bólintott kelletlenül Kinson. - Bremen egyébként is már eldöntötte a kérdést.

Risca elkomorodott, és kihúzta magát. - Nos, ő dönthetett a saját nevében, de az enyémben nem szükségszerűen. - Bremen felé fordult és egy pillanatig némán tanulmányozta az öregembert. Tay és Kinson várakozva álltak. Bremen egy szóval se mondott többet.

Végül Risca visszakozott. Megcsóválta a fejét, vállat vont és elfordult. -Te vagy a vezető, Bremen. Hozd magaddal, ha akarod. De ne várd, hogy én törölgessem az orrát.

- Ezt közölni fogom vele - ígérte Bremen. Rákacsintott Kinsonra, és intett a fiatal nőnek, hogy jöhet.

NEM SOKKAL KÉSŐBB útnak indultak ötösben. Bremen ment elöl, őt Risca és Tay Trefenwyd követte, mögöttük Kinson, egy lépéssel lemaradva, és leghátul Mareth. A nap már magasan járt, kelet felől keresztezte a Sárkányfogakat, megvilágította a sűrű erdős völgyet. Az ég kéken, tisztán ragyogott. A társaság délnek tartott, ritkán használt kanyargós ösvényeken, csapásokon, széles, békés csermelyeken át a bozóttal benőtt hegylábakig, amelyek az erdőből gyűrődtek a magasba a Kennon-hágó irányába. Délre felkapaszkodtak a völgyből a hágóra. Csípős hideg lett a levegő. Amint visszapillantottak, látták Paranor tömör falait ott, ahol az Öregtorony a magasba szökkent az ősvadonban, a szirtfokon. Az erős napfényben kopáran, engesztelhetetlenül rajzolódott ki a fák összemosódó mintázatából, mint egy hatalmas kerék közepén a tengely. Sorra mind visszanéztek az erődre, ki-ki elveszve saját gondolataiban, régmúlt eseményekre, eltelt évekre emlékezve. Csak Mareth nem mutatott érdeklődést a látvány iránt, szándékosan előrenézett, kicsiny arca kifejezéstelen maszkká változott.

Azután beléptek a Kennonba, a magasba szökkenő, csipkés falak, az idő lassan suhogtatott fejszéjétől megrepesztett nagy kőtömbök közé, és Paranor elveszett a szemük elől.

Csak Bremen tudta, merre mennek, de ezt a tudást megtartotta magának, amíg éjjelre le nem táboroztak a Mermidon fölött, biztos távolra a hágótól, az oltalmazó erdő mélyén. Kinson ugyan megkérdezte az út célját, amikor négyszemközt voltak, Risca pedig mindenki füle hallatára firtatta ugyanezt, de Bremen nem válaszolt. Megvolt rá az oka és azt is megtartotta magának: nem adott magyarázatot társainak. Senki sem tiltakozott döntése ellen.

Ám este, miután tüzet raktak és megfőzték vacsorájukat (Kinson hetek óta először evett meleg ételt), Bremen végre föltárta előttük úti céljukat.

- Most pedig elmondom, hova tartunk - szólalt meg halkan. - A Hadeshorn felé megyünk.

A kis tűz körül ültek, vacsora végeztével, különböző foglalatosságokba merülve. Risca pallosát fente. Tay egy sörös tömlőből szürcsölgetett, és képeket rajzolt a porba. Kinson új bőrt varrt a csizmája talpára, mert a régi levált. Mareth kissé távolabb ült és őket figyelte, különös, rezzenetlen pillantásával, amely mindent befogadott és semmit nem tükrözött vissza.

Csönd támadt, amikor Bremen befejezte mondanivalóját. Négy fej emelkedett föl, négy szempár meredt rá. - Beszélni akarok a holtak szellemével, és meg akarom tudni, mit kell tennünk a fajok védelmében. Megpróbálom megtudni, mitévők legyünk a továbbiakban. Megpróbálok belelátni a sorsunkba.

Tay Trefenwyd halkan megköszörülte a torkát. - A Hadeshorn tiltott hely halandók számára. Még a druidáknak is. A vize mérgező. Egy korty és meghalsz. - Töprengve nézett Bremenre, majd elfordította a tekintetét. - De hát ezt te is tudod, igaz?

Bremen bólintott. - Veszélyes dolog fölkeresni a Hadeshornt. Még ennél is veszedelmesebb holtakat idézni. De én tanulmányoztam a mágiát, amely a mi világunkba nyíló alvilági kapukat őrzi, magam,is jártam a két világot összekötő utakon, és élve tértem vissza. - Az elfre mosolygott. - Sokfelé jártam, amióta nem találkoztunk, Tay.

- Nem vagyok biztos benne, hogy tudni akarom a sorsomat - morogta Risca.

- Én sem - helyeselt Kinson.

- Csak annyit kérdezek tőlük, amennyit önként elmondanak - ígérte Bremen. - Majd ők eldöntik, mennyit kell tudnunk.

- Azt hiszed, a szellemek olyan szavakat mondanak, amelyeket megérthetsz? - Risca a fejét csóválta. - Nem hinném, hogy ez így működne.

- Csakugyan nem - ismerte el Bremen. Közelebb húzódott a tűzhöz, kinyújtotta a .kezét, hogy melegedjen. Az éjszaka hűvös volt még a hegyek lábánál is. - A holtak, ha megjelennek, látomásokat gerjesztenek, és azok beszélnek helyettük. A holtaknak nincs hangjuk. Az alvilág néma. Nincs hangjuk, hacsak...

Mintha meggondolta volna magát. Türelmetlen legyintéssel félresöpörte a témát. - Akkor is tény, hogy látomások adnak hangot annak, amit a szellemek mondani akarnak - már ha egyáltalán hajlandók beszélni. Néha meg sem jelennek. Nekünk azonban oda kell mennünk, hogy a segítségüket kérjük.

- Ezt már korábban is megtetted - mondta hirtelen Mareth kijelentő módban.

- Igen - ismerte el az öregember.

Igen, gondolta Kinson Ravenlock, és emlékezett. Amikor utoljára ott jártak, szörnyű éjszaka volt, mennydörgés, villámlás, rohanó fekete felhők, zuhogó eső, a tó tükre sisteregve gőzölgött, és hangok szólongatták a holtak birodalmának föld alatti kamráiból. Állt a Shale völgyének peremén, onnan figyelte, ahogy Bremen lemegy a víz szélére és a holtak szellemeit szólítja olyan időben, ami épp megfelelt hátborzongató céljaira. Neki nem adatott meg látnia, miféle jelenések jöttek akkor, Bremen azonban látta őket, és amit látott, nem volt jó. Már a szeme elárulta, amikor hajnalban felkapaszkodott a völgy peremére.

- Nem lesz semmi baj! - nyugtatta meg őket Bremen. Mosolya fakónak, elgyötörtnek látszott árnyas arcának redői között.

Amikor aludni készültek, Kinson odament Marethhez és mellé térdelt. - Fogd ezt. - Átnyújtotta úti köpenyét. – Jól jön az éjszakai hidegben.

A lány rápillantott nagy, zavarba ejtő szemével és megrázta a fejét. - Neked legalább annyira szükséged van rá, mint nekem, határvidéki. Nem igénylek különleges elbánást.

Kinson egy pillanatig szótlanul nézte. - A nevem Kinson Ravenlock - mondta halkan.

A lány bólintott. -Tudom a neved.

- Én őrködöm elsőként, így nincs szükségem a köpeny súlyára vagy melegére. Nem ajánlok különleges elbánást.

Mareth mintha meghökkent volna. - Nekem is őrködnöm kell - mondta.

- Fogsz. Holnap. Minden éjjel ketten őrködünk. - Keményen fegyelmezte indulatait. - Akkor kell a köpeny?

A lány hűvös pillantást vetett rá, azután elfogadta. - Köszönöm - mondta színtelen hangon.

A férfi biccentett, fölállt és elment. Ennek se fog egy darabig ajánlani semmit.

Az éjszaka mélységesen csöndes és lélegzetelállítóan szép volt. Ezüstös félhold úszott a csillagokkal sűrűn telepöttyözött, különös, bíborszín égen. Hatalmas, határtalan, felhőtlen volt az égbolt, nem zavarták idegen fények, és mintha óriás seprűvel suhintottak volna végig rajta, amely csillagok gyémántmorzsáit szórta szét a mennyek bársonyán. Sok ezret lehetett látni, egyes helyeken temérdek volt, hogy szinte összefolytak, akár a kiömlött tej. Kinson bámult és álmélkodott, miközben az idő üvegsimán siklott tova. Fülelt az erdei élet megszokott neszeire, de a vadon lakói mintha ugyanúgy megilletődtek volna, akár ő, és nem maradt idejük hétköznapi sürgölődésre.

Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.

Még most is azt bámulta, pedig már több, mint harminc évet tudhatott maga mögött. Még mindig azt kereste, amit nem látott, amit nem ismert. Úgy gondolta, ő már sohasem változik. Ha ez egyszer bekövetkezik, akkor annyira más ember lesz, amilyennek sohasem képzelte volna magát.

Eljött az éjfél és vele Mareth. Váratlanul bukkant elő az árnyak közül, Kinson köpenyébe burkolózva, olyan könnyed léptekkel közeledett, hogy senki más nem vette volna észre. Kinson arra fordult, hogy üdvözölje, és meglepődött, mert Brement várta.

- Megkértem Brement, hogy adja át nekem ezt az őrséget - magyarázta a lány. - Nem akartam, hogy kivételezzen velem.

A férfi bólintott, de nem szólt.

A lány levette a köpenyt és átnyújtotta. Nélküle kicsinek és törékenynek tűnt. -Úgy gondoltam, hogy szükséged lesz rá, mikor lefekszel aludni. Hűvösödik. A tűz kialudt és talán jobb lenne így hagyni.

A férfi elfogadta a köpenyt. - Köszönöm.

- Láttál valamit?

- Nem.

- Ugye, követnek minket a Koponyahordozók?

Mennyit tudhat?, tűnődött a férfi. Mennyit tudhat abból, amivel szembe kell nézniük? -Talán. Aludtál egyáltalán?

Mareth a fejét rázta. - Nem bírtam abbahagyni a gondolkodást. - Nagy szemével a sötétbe meredt. - Már rég vártam erre.

- Hogy velünk jöjj ezen az úton?

- Dehogy - lepődött meg Mareth. - Hogy Bremennel találkozzak. Hogy tanuljak tőle, ha kész lesz tanítani. - Gyorsan elfordult, mintha máris túl sokat beszélt volna. - Jobb, ha alszol, amíg teheted. Hajnalig őrködöm. Jó éjszakát.

A férfi habozott, de semmi mondanivalója nem maradt. Fölállt és visszatért a többiekhez, akik köpenyükbe burkolózva hevertek a tűz hamuja körül. Lefeküdt közéjük, le-hunyta a szemét, erősen törte a fejét, hogy hová tegye Marethet, azután igyekezett egyáltalán nem gondolni rá.

De ez nem sikerült neki, és még sok időbe telt, amíg el bírt aludni.