húsvéti főtt sonka recept,húsvéti főtt sonka receptek,húsvéti főtt sonka főzése,húsvéti főtt sonka elkészítése,húsvéti főtt sonka tanácsok,húsvéti főtt sonka recept tippek,húsvéti főtt sonka

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.


Hozzávalók:
1 egész sonka csonttal (5-6 kg),
25 dkg dizsoni mustár,
40 dkg méz,
40 dkg barnacukor,
szegfűszeg.

Elkészítés:
Ha a sonka túl sós, a főzés előtt áztassuk ki.
A sonkát bőröstől forró vízbe tesszük, megvárjuk míg ismét forrni kezd, a zsírját leszedjük és alacsony teljesítményfokozaton, ügyelve, hogy a víz ne lobogjon kilogrammonként kb. 45 percig főzzük.
Kivesszük a vízből, hagyjuk lehűlni és a bőrét óvatosan úgy távolítjuk el, hogy a zsírréteg megmaradjon.
A csont körül díszítésnek egy kis bőrt meghagyhatunk.
A zsírréteget éles késsel keresztben bevagdossuk, de vigyázunk, hogy a húsig ne vágjunk be.
Ahol a vágások keresztezik egymást mindenhova egy-egy szegfűszeget szúrunk.
A zsíros oldalával felfelé tűzálló tálba helyezzük, és kb. 1 cm-nyi vizet öntünk alá.
A mustárt, a mézet és a cukrot egy lábasban állandó kevergetés mellett addig forraljuk, míg a cukor teljesen elolvad.
A mázat a sonkára öntjük.
180 fokra előmelegített sütőben egy órán át sütjük, közben háromszor meglocsoljuk a mázzal.

Néhány gyakori kérdés:
    Édes-savanyú mártást házilag hogy tudnék készíteni?   
    Milyen finom hasábkrumpli van?   
    Nemsokára jön a Húsvét, a locskolkodás! Mit lehetne készíteni a locsolkodóknak?   
    Hol vehetek Budapeesten Ripp-roppot?   
    Gyakorlott háziasszonyok, hogyan kezdjek neki?   
    Nagy cba-ba találok aranygaluska tésztát?   
    Hogyan lehet ömlesztett sajtod csinálni hot-dog ra?   
    Sóágyon lehet bőrnélküli csirkecombot is sütni? Mi nem esszük meg a bőrét és azt is utáljuk, ha rásül. És zöldségeket is ...   
    Milyen olcsó, csokis aprósütit ismertek?   
    Ettetek már ilyen készételt? Mennyibe kerül kb?   
    A Dr. Oetker vaníliáscukor, sütőpor, stb. hátulján szoktak lenni receptek. Nekem a meggyes pite receptére lenne szükségem. ...   
    Egyszerűen elkészíthető és finom krémet tortaba? Csokis vagy hasonló, mint ami a dobostortaban van.   
    Leirja valaki hogyan kell a fejhúsból szárazbabbal konzervfélét főzni? Volt egy nagymama receptem de elnyelte a föld.   
    Hogyan sütitek meg az egész csirkét?   
    Hogy is kell ezt az édességet csinálni?   
    3 hete lejárt a teavaj szavatossága. Felhasználhatom?   
    Hogyan lehet finom habos epres shaket csinálni?   
    Hogy kell az Eszterházy fondannal bánni?   
    Milyen olcsó húsvéti menüsort tudtok?   
    Hogy lehet úgy sütni serpenyőben a szalmakrumplit h ne legyen az egyik fele égett a másik meg nyers?   
    Honnan látom, hogy a gyroshoz a hús átsült?   
    Valami extra recept csirkemellből (bármi jöhet, édes is)?   
    Építettünk egy bográcsozót, szereztem egy boronatárcsát is, ami rozsdás volt, mivel 2 napja csiszolom kezd alakulni. A kérdés ...   
    Hogy kell jó nokedlit csinálni?
http://www.gyakorikerdesek.hu

küldje be ön is kérdését,válaszát

Izgalmas olvasmány

- Hogyan sikerült? Megengedte, hogy belépj a birodalmába? Biztosan álruhában jutottál el hozzá.

- A láthatatlanság varázslatába burkolóztam az út egy szakaszán. Azután a Boszorkánymester tulajdon gonoszságának sötét álcáját öltöttem magamra, és azon még ő sem tudott áthatolni.

- Eggyé lettél vele? - Athabasca összefonta ujjait a háta mögött. Pillantása állhatatos és figyelmes volt.

- Egy időre olyanná váltam, mint ő. Ez szükséges volt, hogy elég közel jussak hozzá, és bizonyossággá változtassam gyanúmat.

- És ha azzal, hogy eggyé lettél vele, valamilyen módon a hatalmába kerültél, Bremen? És ha a bűbáj használatával elvesztetted a rálátásodat és egyensúlyodat? Hogyan lehetsz biztos benne, hogy amit láttál, az nem képzeleted alkotása volt? Honnan tudod, hogy a fölfedezés, amivel visszajöttél, tényleg a valóság?

Bremen nyugalmat kényszerített magára. -Tudnám, ha a mágia hatalmába kerültem volna, Athabasca. Éveket töltöttem a tanulmányozásával. Ezt én mindenkinél jobban tudom.

Athabasca hidegen, kétkedve mosolygott. - Pontosan erről van szó. Hogyan fogadhatná el bármelyikünk a mágia hatalmát? Elhagytad a Tanácsot, hogy folytathasd tanulmányaidat, noha figyelmeztettünk, hogy ne tedd. Ugyanazt az utat követted, amelyen valaki egyszer már elindult: az a teremtmény, akiről azt állítod, hogy felkutattad. Őt legyőzte, Bremen. Miként lehetsz olyan biztos benne, hogy nem győzött le téged is? Ó, te nyilván azt hiszed, hogy nem vehet erőt rajtad. De ez volt a helyzet Bronával és követőivel is. A mágia alattomos hatalom, amely fölötte áll a mi felfogásunknak, és nem bízhatunk benne. Próbálkoztunk a használatával, és becsapott minket. Még mindig próbálkozunk, de sokkal óvatosabbak vagyunk, mint korábban; óvatosak, mert okultunk Brona és a többiek balsorsából. És te mennyire voltál óvatos, Bremen? A mágia elpusztít, ennyit tudunk. Mindenkit tönkretesz, így vagy úgy, és végül felemészti használóját.

Bremen higgadtan válaszolt: - Nincsenek végérvényes eredmények a használatával kapcsolatban, Athabasca. A rombolás fokozatos, és különbözőek a formái, attól függően, hogyan alkalmazzuk. De ez érvényes a régi tudományokra is. A hatalom alkalmazása minden formában pusztító lehet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet használni valamilyen magasabb cél érdekében. Tudom, hogy nem helyesled a munkámat, de akkor is ér valamit. Én nem veszem félvállról a mágia hatalmát. De ugyanakkor nem is becsülöm alá lehetőségeit.

Athabasca megrázta oroszlánfejét. - Azt hiszem, te túl közel állsz a témához, így nem tudod elfogulatlanul megítélni. Ez volt a hibád akkor is, amikor távoztál.

- Meglehet - válaszolta nyugodtan Bremen. - De most nem számít. Az számít csak, ami fenyeget minket. A druidákat, Athabasca. Brona biztosan emlékszik rá, hogy mi vezetett a bukásához a Fajok Első Háborújában. Ha az a szándéka, hogy ismét meghódítsa Négyföldet, mint az most valószínűnek látszik, akkor elsőnek azt fogja megkeresni és elpusztítani, ami a legjobban fenyegeti. A druidákat. A Tanácsot. Paranort.

Athabasca egy pillanatig komoran hallgatta, azután elfordult, az egyik ablakhoz ment és kibámult a napfénybe. Bremen várt egy pillanatig, majd folytatta. - Azért jöttem, hogy megkérjelek, engedj a Tanács elé. Add meg a lehetőséget, hogy elmondjam a többieknek, amit láttam. Hadd mérlegeljék saját maguk érveim súlyát.

A Fődruida megfordult, állát kissé fölemelte, így olybá tűnt, mintha föntről nézne le Bremenre. - Mi itt egy közösség vagyunk a falakon belül, Bremen. Egy család. Egymásért élünk, mint a fivérek és nővérek, akiket egyetlen cél köt össze: hogy tudást halmozzunk fel ennek a világnak és munkásainak. A közösség egyik tagját sem emeljük 'a többi fölé; mindenkit egyenlőként kezelünk. Olyasmi ez, amit te sohasem voltál képes elfogadni.

Bremen tiltakozni akart, de Athabasca fölemelt kézzel elhallgattatta. - Magad váltál meg tőlünk. Úgy döntöttél, hogy elhagyod családodat és munkádat magánjellegű kedvteléseid miatt. Tanulmányaid eredményét nem osztottad meg velünk, miután átlépted a vezetőink által meghúzott határokat. Az egyes érdeke sohasem foglalhatja el az egész érdekének a helyét. A családokban rendnek kell lennie. A család minden tagjának tisztelnie kell a többieket. Amikor elhagytál minket, dacoltál a Tanács kívánalmaival a tanulmányaidat illetőleg. Úgy érezted, többet tudsz nálunk. Föladtad a közösségünkben elfoglalt helyedet.

Hideg pillantást vetett Bremenre. - Most visszajössz, mert a vezetőnk akarsz lenni. Ne fáradj a tagadással, Bremen! Mi másért jöttél volna? Olyan tudással érkeztél, amiről azt állítod, hogy csak a tied, olyan erőt tanulmányoztál, amelyet egyedül te ismersz, és a fajok megmentésére olyan tervet dolgoztál ki, amelyet csupán te hajthatsz végre. A Boszorkánymester létezik. A Boszorkánymester Brona. A lázadó druida eltorzította a mágiát a saját használatára, és leigázta a trollokat. Megindult Négyföld országai ellen. Te vagy az egyetlen reményünk. Neked kell megmondanod, mit tegyünk, azután megszabod feladatainkat, amikor nekilátunk, hogy megfékezzük ezt a siralmas paródiát. Neked, aki olyan régen itthagytál minket, most vezetned kell.

Bremen lassan csóválta a fejét. Már tudta, mire fognak kilyukadni, de mindenképpen be akarta fejezni, amit elkezdett. - Én senkit sem vezetek. Figyelmeztetek a veszélyre, amit fölfedeztem. Semmi többet. Hogy ezután mi történjék, azt te mint Fődruida és a Tanács döntitek el. Nem azért jöttem vissza, hogy tagja legyek a Tanácsnak. Csak hallgass meg, azután engedj utamra.

Athabasca elmosolyodott. - Még mindig roppantul hiszel magadban. Ez mély benyomást tesz rám. Csodállak a magabiztosságodért, de azt hiszem, hogy félrevezettek és becsaptak. Mégis, én csak egy ember vagyok, nem szándékozom egyedül meghozni a döntést. Várakozz itt Lock kapitánnyal; összehívom a Tanácsot és megkérem, vegye fontolóra, amit mondtál. Azt, hogy meghallgatnak-e vagy sem, rájuk bízom.

Erőteljesen megkopogtatta az asztalt. A keskeny hátsó ajtó kinyílt. Belépett Caerid Lock és tisztelgett. - Maradj vendégünkkel - parancsolta a Fődruida -, amíg visszatérek.

Azután hátra sem nézve kiment a szoba túlsó végében levő nagy, kettős ajtón.

ATHABASCA már csaknem egy órája távozott. Bremen egy padon ült az egyik keskeny ablak mellett és kibámult a késő délután párás fényébe. Türelmesen várakozott, tudva, hogy ezenkívül nem sokat tehet. Egy ideig beszélgetett Caerid Lockkal, meghallgatta a híreket a Tanács munkájáról, megállapította, hogy ugyanúgy folyik, mint sok éve, vajmi kevés változott, szinte semmilyen teljesítménnyel nem rukkoltak elő. Nyomasztó volt ezt hallani, hamarosan föl is hagyott a kérdezősködéssel. Azon tűnődött, mit mondhat Athabasca a Tanácsnak, és vajon mit szólnak hozzá a tanácstagok, de a szíve mélyén tisztában volt vele, hogy ez értelmetlen fejtörés. Már rájött, hogy Athabasca miért volt hajlandó fogadni őt. A Fődruida jobbnak vélte bebocsátani és meghallgatni, mint kiengedni a keze ügyéből; a megfontolásnak valami látszatát mutatni - de közben már döntött. Nem fogják meg-hallgatni Brement. Számkivetett, nem fogják visszaengedni. Semmiféle okból, legyen bármilyen lenyűgöző, meggyőző. Athabasca - és nyilván a többiek is —veszélyes embernek könyvelték el, aki használta a megvetett mágiát. Játszott a tűzzel. Egy ilyen embert nem szabad meghallgatni. Soha.

Ez szomorú. Azért jött, hogy figyelmeztesse őket, de nem tudott elérni hozzájuk. Érezte. Már csak arra várt, hogy mindez bizonyossággá váljon.

Rögtön a negyedik óra után meg is történt. Athabasca annak az embernek a hirtelenségével rontott be az ajtón, akinek okosabb dolga is volna. - Bremen! - üdvözölte, és ugyanakkor el is bocsátotta. Caerid Lockra rá se hederített, nem mondta, hogy menjen vagy maradjon. -ATanács megfontolta kérésedet és visszautasította. Ha ismét be akarnád nyújtani, írásban, átadjuk egy bizottságnak tanulmányozásra. - Leült egy papírköteggel az asztalához és böngészni kezdte az iratokat. Az Eilt Druin fényesen ragyogva hintázott a nyakában. - Benemavatkozási politikát folytatunk a fajok ügyeiben. Te azt akarod, hogy megszegjük ezt a szabályt. Távol kell maradnunk a politikától és a fajok összecsapásaitól. A te elméleteid túlságosan elnagyoltak és alaptalanok. Nem adhatunk hitelt nekik.

Fölnézett. - Bármit vételezhetsz, amire szükséged van utad folytatásához. Sok szerencsét. Lock kapitány, kérlek, kísérd vendégünket a kapuhoz.Ismét lenézett. Bremen szótlanul meredt rá, akarata ellenére megdöbbentette kiutasításának hirtelensége. Amikor Athabasca továbbra sem vett róla tudomást, halkan meg-szólalt. -Te bolond vagy.

Azután megfordult és követte Caeridet a keskeny ajtón át a folyosóra, amelyen idejöttek. Hallotta, amint mögöttük csukódik az ajtó.

III

C

AERID LOCK És BREMEN némán ereszkedtek alá ahátsó grádicson, lépéseik magányos ütemre kongtak a kanyargós lépcsőházban. Hátuk mögött beleveszett a feketeségbe a lépcsőpihenő világossága, meg a fődruidai hivatal ajtajából áradó fény. Bremen alig bírta magába fojtani a benne gomolygó keserűséget. Bolondnak nevezte Athabascát, de lehet, hogy valójában ő a bolond. Kinsonnak volt igaza. Puszta időpocsékolás volt idejönni Paranorba. A druidák nem hajlandók meghallgatni száműzött társukat. Nem érdeklik őket agyrémei és próbálkozásai, amelyekkel vissza akar furakodni közéjük. Szinte látta, amint derűs gúnnyal néznek össze, amikor a Fődruida elébük terjeszti az ő kérését. Látta, amint bosszankodva csóválják fejüket. Önteltsége olyan mértékben elvakította, hogy nem volt képes fölmérni az akadályt, amelyen át kellett evickélnie, hogy higgyenek neki. Bárcsak beszélhetett volna velük, akkor odafigyeltek volna rá! De még erre sem kapott lehetőséget. Magabiztossága cserbenhagyta. Büszkesége becsapta. Csúnyán elszámolta magát.

Mégis, vitatkozott magával, mindenképpen menteni akarván valamit az elfecsérelt erőfeszítésből, akkor is jól tette, hogy megpróbálta. Legalább később nem kell szenvednie a bűntudattól, mert nem tett semmit. Meg nem is tudhatja, mi lesz az eredmény. Valami jó még mindig adódhat idejöveteléből, valami apró változás az események menetében, az itteniek viselkedésében, amit csak sokkal később fog észrevenni. Rossz dolog, hogy félreütötték a segítő kezet. Kinsonnak igaza lehet a végeredmény tekintetében, de azt egyikük sem tudhatja, mi lesz a következménye ennek a látogatásnak. Caerid hátranézett.

- Sajnálom, hogy nem engedtek beszélni, Bremen - mondta halkan.

Bremen fölkapta a fejét. Ilyen elkeseredettnek látszik? Most nincs idő arra, hogy magát eméssze. Oda az esély, hogy közvetlenül tárgyalhasson a Tanáccsal, de vannak más ügyek is, amelyeket el kell intéznie, mielőtt örökre elhagyná az Öregtornyot. Ideje munkához látni.

- Caerid, van még módom rá, hogy távozás előtt meglátogassam Kahle Resét? - kérdezte. - Csak néhány percet kérek.

Megálltak a lépcsőn és összenéztek, a törékeny öregember és a viharedzett elf. - Azt mondták, szedd össze, amire utazásodhoz szükséged van - szólt Caerid Lock. - Azt nem mondták, mi lehet ez. Azt hiszem, egy kurta látogatás még belefér.

Bremen elmosolyodott. - Sohasem felejtem el, amit tettél értem, Caerid. Soha.

Az elf legyintett. - Semmiség, Bremen. Gyere.

Lementek a lépcsőn egy hátsó folyosóig, áthaladtak több ajtón, újabb lépcsőhöz értek. Bremen egész idő alatt töprengett. Ő mindenesetre figyelmeztette őket. Lehet, hogy a többség nem törődik vele, de akik mégis odafigyelnek, azoknak legalább van rá esélyük, hogy túléljék társaik ostobaságát. Meg az Öregtorony védelmére is ki kell valamit találnia. Nem sokat tehet a Boszorkánymester hatalmával szemben, de azt a keveset, amire képes, el kell követnie. Kezdheti Kahle Resével, legrégibb, legmegbízhatóbb barátjával, még akkor is, ha ismét csaknem teljesen bizonyos lehet abban, hogy próbálkozásait elhárítják.

A nagycsarnok ajtajánál - ennek közvetlen szomszédságában volt a könyvtár, ahol Kahle a napjait töltötte -, Bremen ismét Caeridhez fordult.

- Megtennél még egy szívességet? - kérdezte az elftől. - Ide hívnád Riscát és Tay Trefenwydet, hogy beszélhessek velük? Várjanak meg itt a folyosón, amíg befejezem a látogatásomat Kahlénál. Itt találkozom velük. Szavamat adom,hogy sehova sem megyek, és nem szegem meg az előírt feltételeket.

Caerid elfordította a tekintetét. - Nincs szükség rá, hogy a szavadat add, Bremen. Soha nem is volt rá szükség. Csak látogasd meg Kahlét. Ide hozom a másik kettőt, hogy találkozhass velük.

Megfordult, és fölment a homályos lépcsőn. Bremen arra gondolt, milyen szerencsés, hogy Caeridet a barátai között tartja számon. Eszébe jutott a fiatal Caerid, aki még csak tanulta a mesterségét, de már akkor is célratörő és kitartó volt. Arborlonból jött, és kezdeti szolgálati ideje után is megmaradt a druidák ügye mellett. Ritkaság egy nem druidától az ilyesfajta érdeklődés. Vajon Caerid, ha újrakezdhetné az életét, ismét ezt az utat választaná?

Belépett az ajtón egy folyosóra, és jobbra fordult. A magas, boltíves folyosót fényesre csiszolt-viaszkolt, hatalmas gerendák tagolták. A kastély falairól kárpitok és festmények lógtak. Kis fülkékben ódon bútorok és régi páncélok álltak, lassan fogyó gyertyák világították meg őket. E falak között fogságba esett a kor, az idő, itt semmi sem változott, csak az órák, napok, évszakok futása. Az állandóság érződött Paranorban, Négyföld legvénebb és legerősebb várában, a tudás terjesztőinek védelmezőjében, a legértékesebb eszközök és fóliánsok oltalmazójában. Ami kevés haladás történt a Nagy Háborúk elvadultsága óta, az innen eredt. Most mindezt pusztulás, végromlás fenyegeti, és ennek láthatólag egyedül Bremen van tudatában.

Odaért a könyvtár ajtajához, halkan kinyitotta, és belépett. A helyiség kicsi volt, de telezsúfolták könyvekkel, amelyeknek csak kisebb része származott még a régi világból. Legtöbbjüket a druidák állították össze az elmúlt kétszáz évben, szorgalmasan, kézírással jegyezve le egy maroknyi férfi és nő emlékeit, megfigyeléseit. Csaknem mindet itt tárolták, ebben meg a következő szobában, és Kahle Rese felelt a biztonságukért. Valamennyi értékes volt, de egyik sem annyira, mint a Druida Krónikák. Azok a könyvek, amelyek időrendbe szedték a Tanács erőfeszítéseit a Nagy Háborúkat megelőző évszázadok tudományának és mágiájának visszaszerzésére, írásba foglalták kísérleteit a régi világ haladását lehetővé tevő erő titkának megfejtésére, rögzítettek minden apró részletet, amely összefügghet az egyelőre érthetetlen berendezésekkel és képletekkel, talizmánokkal, varázslatokkal, eszmefuttatásokkal és következtetésekkel: a régi világ hagyatékával.

A Druida Krónikák. Ezek voltak a legfontosabbak Bremennek. Ezeket akarta megmenteni.

Kahle Rese egy létrán állva ütött-kopott, bőrkötésű fóliánsok gyűjteményét rendezgette, amikor Bremen belépett. A könyvtáros megfordult és elámult. Apró, sovány alakját kicsit meggörnyesztette a kor, de még mindig elég fürgeség maradt benne, hogy a létrán mászkáljon. Keze poros volt, köntösének ujjait fölhajtotta és megkötötte. Arcán mosoly gyúlt, kék szeme hunyorogva összehúzódott. Sebesen lemászott a létráról és odajött a látogatóhoz. Kezet nyújtott és jól megszorította Bremenét.

- Öreg barátom! - üdvözölte. Keskeny arca olyan volt, mint egy madáré: szeme éles és ragyogó, orra horgas csőr, szája keskeny vonal, szakálla apró, szöszös pamacs hegyes állán.

- Örülök, hogy látlak, Kahle - mondta Bremerl. - Hiányoztál. Hiányoztak beszélgetéseink, a világ rejtelmeinek kutatása, az élet elemzése. Még gyenge vicceink is. Emlékezned kell rájuk.

- Emlékszem, Bremen, emlékszem. - A másik fölnevetett. -Hát itt vagy.

- Attól tartok, csak átmenetileg. Hallottad?

Kahle bólintott. Arcáról eltűnt a mosoly. - Azért jöttél, hogy a Boszorkánymesterre figyelmeztess minket. Athabasca megtette helyetted. A Tanáccsal akartál beszélni. Athabasca beszélt helyetted. Ugye, milyen sokat vállalt magára? De, ahogy mindketten tudjuk, megvoltak rá az okai. Mindenesetre a Tanács ellened szavazott. Néhányan meglehetős eréllyel érveltek az érdekedben. Például Risca. Meg TayTrefenwyd. Meg még egy-kettő. - Fejét csóválta. - Bevallom, én csöndben maradtam.

- Mert semmi értelme a beszédnek - szólt segítőkészen Bremen.

De Kahle megrázta a fejét. - Nem, Bremen. Azért, mert túl öreg és fáradt vagyok az ilyesmihez. Jól megvagyok a könyveim között, csak hagyjanak békén. - Gyanakodva sandított Bremenre. - Tényleg hiszed, amit a Boszorkánymesterről mondtál? Csakugyan létezik? Ő Brona, a lázadó druida?

Bremen bólintott. - Ő az, amit Athabascának mondtam, és nagy fenyegetést jelent Paranorra és a Tanácsra. Egyszer még ide jön, Kahle. Ha megteszi, mindent elpusztít.

-Talán - ismerte el egy vállrándítással Kahle. -Talán nem. A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk. Ebben mindig egyetértettünk, Bremen.

- Ám ez alkalommal, attól félek, csekély az esély, hogy másképp történjék, mint ahogy megjósoltam. A druidák túl sok időt töltöttek falaik között. Nem képesek elfogulatlanul szemlélni, ami odakint van. Ez korlátozza ítélőképességüket.

Kahle elmosolyodott. -Van szemünk és fülünk, több mindenről tudunk, mint sejtenéd. Problémánk nem a tudatlanság, inkább a megelégedettség. Túlságosan gyorsan elfogadjuk azt az életet, amit ismerünk, és nem vagyunk elég gyorsak annak az elfogadására, amelyet csak elképzelünk. Azt hisszük, hogy az események kizárólag úgy történhetnek, ahogy mi parancsoljuk, és egyetlen más hangnak sem tulajdonítunk jelentőséget a magunkén kívül.

Bremen a kis ember keskeny vállára tette a kezét. - Mindig te voltál közöttünk a legértelmesebb. Mit szólnál egy rövid utazáshoz a társaságomban?

- Meg akarsz menteni attól, amit végzetemnek hiszel, ugye? - nevetett a másik. - Elkéstél, Bremen. A sorsom eltéphetetlenül ideköt ezekhez a falakhoz és az általam őrzött néhány könyvhöz. Túl öreg és túlságosan megállapodott vagyok, hogy föladjam egy élet munkáját. Ez minden, amit ismerek. Én vagyok az egyik druida, akit leírtam neked, öreg barátom: maradi és haldokló. Ami megesik Paranorral, az történik velem is.

Bremen bólintott. Sejtette, hogy Kahle Rese ezt fogja mondani, de akkor is meg kellett kérdeznie. - Szeretném, ha újra megfontolnád. Vannak más falak is, amelyek között élni lehet, és más könyvtárak, ahol dolgozhatsz.

- Csakugyan? - vonta föl szemöldökét Kahle. - Nos, azt hiszem, azok más kezekre várnak. Én ide tartozom.

Bremen felsóhajtott. - Akkor másképpen segíts, Kahle. Imádkozom, hogy tévedjek a veszély nagyságában. Imádkozom, hogy tévedésnek bizonyuljon az, aminek a bekövetkeztétől tartok. De ha nem tévedek, és ha a Boszorkánymester Paranorba jön, ha a kapuk nem lesznek képesek visszatartani, akkor valakinek cselekednie kell, hogy a Druida Krónikák megmeneküljenek. - Elhallgatott. - Még mindig külön tartod őket a szomszédos szobában, a könyvespolcajtó mögött?

- Még mindig - bólintott Kahle.

Bremen a köntösébe nyúlt és egy kis bőrtasakot vett elő. - Különleges por van benne - mondta a barátjának. - Ha a Boszorkánymester bejut a falak közé, szórd a Druida Krónikákra, és azok eltűnnek. A por el fogja rejteni őket. A por megóvja őket.

Odaadta a tasakot Kahlénak, aki kelletlenül vette át. A ráncos druida úgy tartotta tenyerében a zacskót, mintha az értékét latolgatná. - Elf mágia? - kérdezte. Bremen bólintott. - Gondolom, afféle tündérpor. Holmi óvilági vajákolás. – Huncutul elvigyorodott. - Tudod, mi történne, ha Athabasca megtalálná a holmim között?

-Tudom - válaszolta Bremen komolyan. - De nem fogja. Igaz?

Kahle egy pillanatig elgondolkodva méregette a tasakot, azután köntöse alá rejtette. - Nem - helyeselt -, nem fogja. - Összevonta a szemöldökét. - De nem ígérhetem, hogy használni fogom, nem számít, milyen okból. Ebben egyetértek Athabascával, Bremen. Ellenzem, hogy belevonjuk a mágiát az ügyeink intézésébe. Nem szívesen használnám egyetlen fajtáját sem, akármi legyen is a célja. Ezt te is tudod. Már korábban is elég érthetően kifejeztem, ugye?

-Igen.