pizza receptek házilag,otthoni pizza receptek,pizza receptek elkészítése,olcsó pizza receptek,pizza receptek olcsón,egyszerű pizza receptek,fi8nom pizza receptek,pizza receptek tippek,könnyen elkészíthető pizza receptek

Kalória szükséglet kalkulátor.Klikk a képre.

Burgonyás pizza tészta

Hozzávalók: 35 dkg finomliszt, 50 dkg főtt, áttört burgonya, 3 dkg élesztő, 4 tojássárgája, 10 dkg vaj vagy margarin, 2-2.5 dl tej, 1 kávéskanál só

Elkészítés: Az élesztőt langyos, cukros tejben megkelesztjük. A vajat és a tojást mély tálban kikeverjük. Hozzászitáljuk a lisztet, a sót, hozzáadjuk a főtt, áttört burgonyát, s végül a megkelt élesztőt. Az egészet favilla segítségével összekeverjük, majd közepes keménységű tésztává kidolgozzuk. 30 percig meleg helyen kelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára helyezzük, 1-1.5 cm vastagságúra nyújtjuk, formázzuk. 10 percig ismét kelesztjük, előmelegített sütőben 8 percig elősütjük.

A tetejét bevonjuk az előre elkészített rátéttel, és készre sütjük.

 
Búzacsírás pizza tészta

Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 10 dkg búzacsíra, 2 dkg élesztő, 2 dkg cukor, 4 dl tej, 1 kávéskanál só, ízlés szerint őrölt köménymag

Elkészítés: Az élesztőt langyos, cukros tejben megkelesztjük, a lisztet mély tálba szitáljuk, hozzáadjuk a búzacsírát, a sót, az őrölt köménymagot és a megkelt élesztőt. Ráöntjük a tejet, és közepes keménységű tésztává dagasztjuk. A jól kidolgozott tésztát 30-40 percig kelesztjük. Utána lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, formázzuk. Sütőlapra helyezzük, előmelegített sütőben 6-8 percig elősütjük, elsimítjuk rajta a rátétet, majd készre sütjük.

 
Graham-lisztes pizza tészta

Hozzávalók: 25 dkg Graham-liszt, 25 dkg rozsliszt, 3 dkg élesztő, 5 dkg étolaj, 2 szem kockacukor, kevés só

Elkészítés: Mély tálban az élesztőt kevés cukros vízben megkelesztjük. A megkelt élesztőhöz hozzáadjuk az olajat, a liszteket és annyi vizet, hogy lágy, rugalmas tésztát kapjunk. Ezután a felületét olajjal megkenjük. Letakarva 40-50 percig kelesztjük. Ez idő letelte után, lisztezett gyúródeszkán, lazán átgyúrjuk, majd 1 cm-es vastagságú 20 cm átmérőjű kerek lapokat formálunk.

Olajozott sütőlapra helyezzük, 15-20 percig ismét kelesztjük. Előmelegített sütőben 4-5 percig elősütjük, majd rákenjük az előre elkészített rátétet. Visszatesszük a sütőbe, és készre sütjük.

 
Olasz pizza tészta

Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 4 dkg élesztő, 8 dkg olíva- vagy más étolaj, 3 dl víz, kevés só

 

Elkészítés: Az élesztőt kevés langyos, lisztes vízbe morzsoljuk és megkelesztjük. Ha megkelt a kovász, az átszitált liszthez keverjük, hozzáadjuk az olajat. Ez után annyi vizet adunk hozzá, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Ha kész, felületét olajjal meg- kenjük; letakarva 30-40 percig kelesztjük. Ha megkelt, a tésztát kinyújtjuk. Ebből a mennyiségből 5-6 db 20 cm-es átmérőjű pizzát kapunk.

Sütés előtt étolajjal megkenjük, villával megszurkáljuk. Előmelegített sütőben kb. 8 percig elősütjük.

Kivéve a sütőből a pizzát, ismét megkenjük étolajjal, ráöntjük az előre elkészített pizza szószt. A sütőbe visszatéve, 4 percig tovább sütjük. Ha nem szósszal készítjük, akkor az elősütés ideje kb. 12 perc. Ez után rátesszük a pizzára az előkészített rátétet, és 3-4 perc alatt készre sütjük. A leírt sorrendet célszerű betartani. Így a töltelék nem szárad ki és a tészta nem ázik el.

 
Pizza tészta I.

Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 15 dkg vaj, 3 tojássárgája, 3 dkg élesztő, 2 dkg cukor, kevés só, 1 dl tej

Elkészítés: A vajat a tojássárgájával kikeverjük. Az élesztőt langyos, cukros tejben megkelesztjük. A lisztet mély tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a kikevert tojást, a megkelt élesztőt. Annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. A dagasztás addig tart, amíg a tészta felülete sima nem lesz. Ez után letakarva 30-40 percig kelesztjük, majd ízlés szerint formázzuk. Előmelegített sütőben 5-6 percig elősütjük, majd rátéttel beborítjuk. Ez után a sütőbe visszatéve készre sütjük.

 
Pizza tészta II.

Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 15 dkg vaj, 2-3 dl tej, 3 dkg élesztő, kevés só, 2 szem kockacukor

Elkészítés: Az élesztőt langyos, cukros tejben megkelesztjük. A lisztet tálba szitáljuk, a kemény vajat belereszeljük, majd a liszttel elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a sót, a megkelt élesztőt és annyi tejet, hogy közepes keménységű legyen a tészta. Letakarva 30-40 percig kelesztjük. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, lazán átgyúrjuk. Ízlés szerint formázhatjuk, zsírozott sütőlapra vagy tepsibe terítjük a tésztát. Rövid ideig, kb. 10-20 percig kelesztjük. Olajjal megkenjük, előmelegített sütőben 4-5 percig elősütjük. Ízlés szerinti tölteléket terítünk a felületére. Visszatéve a sütőbe, készre sütjük.
freeweb.hu

Néhány gyakori kérdés
Egy teljesen főzés analfabéta fiúnak milyen egyszerű torta (sütést igénylő) elkészítését ajánljátok?
Ha van valami különleges amire figyelni kell egy tortakészítésnél le tudjátok írni?
Fontos lenne, megköszönném.

Fordított meggyes süti (tortaformában megsütve)

Hozzávalók:
 1 kg mélyhűtött magozott meggy
 12 dkg vaj
 12 dkg porcukor
 2 tojás
 12 dkg liszt
 ½ cs sütőpor
citromhéj
 szórásnyi barnacukor
 tetejére pirított mandulaszeletek

A vajat a cukorral habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a tojásokat. Hozzá a sütőporral elkevert liszt és a citromhéj. Kivajazzuk a sütőedényt, beleszórunk barnacukrot, rá a meggy, rá a tészta. Kicsit elsimítjuk a tetejét és kb. 170 fokos sütőben sütjük úgy 20-25 percet. Kivesszük, kifordítjuk, rászórjuk az előzőleg kis cukorral megpirított mandulát. Cikkekre felvágva tálaljuk.

http://rtlklub.hu/cache/leadimages/340529_1287413821_200x150.jpg (kép)

Én magam rendszeresen megsütöm ezt a "gyümölcstortát". Baromi klassz, egyszerű! Málnával még fincsibb. A cukor mennyiségre ügyelj, ha nem vagy nagyon édesszájú elég egy picivel kevesebb cukor is. :)

2 csomag főznivaló pudingpor(lehet csokoládés is)
5 dl tej
8 dk cukor
1 teáskanál sütőpor
2 tojás
0,5 dl olaj

A hozzávalókat jól elkeverjük.
A tortaforma aljára sütőpapírt teszünk,beleöntjük a masszát.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra ( kb 10 percig) és 15 percig sütjük.
Kissé hűlni hagyjuk,mielőtt kivesszük a formából.
Tehetsz rá bármilyen vajaskrémet és tejszínhabot. De megkenheted egy kevés mogyorókrémmel.rá gyümölcsöket és tortazselét.
Ha két lapot sütsz,egy vaniliásat egy csokisat,azt bármilyen krémmel megtöltheted.
gyakorikerdesek.hu

Izgalmas olvasmány

N

APFELKELTE ELŐTT ébredtek és napszállatig gyalogoltak kelet felé. A Mermidon fölött végigmentek a Sárkányfogak tövében, mindig a hegység árnyékában maradva. Bremen figyelmeztette őket, hogy még itt is van némi kockázat. A Koponyahordozók elég magabiztosak, hogy idáig lejöjjenek Északföldről. A Boszorkánymester seregével kelet felé tart a Jannisson-hágó irányába, ami azt jelenti, hogy valószínűleg Keletföldre akarnak leereszkedni. Ha elég orcátlanok voltak ahhoz, hogy lerohanják a törpék országát, akkor bizonyosan nem riadnak vissza egy határvidéki betöréstől.

Így hát erősen figyelték az eget, a sötétebb völgyeket, a he-gyek hasadékait, ahol az árnyak örök éjszakába vonták a sziklákat és semmit sem tekintettek magától értetődőnek utazásuk közben. De a szárnyas fürkészek aznap nem bukkantak föl, és néhány, távolból megpillantott utast leszámítva az erdőben és a déli síkokon, senkivel sem találkoztak. Megálltak pihenni és enni, máskülönben nem tartottak szünetet, kitartóan gyalogoltak, amíg világos volt.

Alkonyatkor értek oda a hegylábhoz, amely a Shale völgyébe és a Hadeshornhoz vezetett. Egy mélyedésben vertek tábort, amely a déli síkságra nézett, s ahonnan látni lehetett, hogyan ágazik le keleten a Mermidon kanyargós, kék szalagjából a Rabb-folyó, amely addig apad fokozatosan, amíg végül patakokban és tócsákban tűnik el a pusztaságban. Vacsorájukat -Tay egy nyulat lőtt, amelyhez zöldséget főztek - még világosban költötték el, miközben a nap aranyvörösen vérzett a nyugati szemhatáron. Bremen azt mondta, hogy éjfél után kapaszkodnak föl a hegyekbe és kivárják a napkelte előtti lassú órákat, amikor a holtak szellemeit meg lehet idézni.

Sötétedéskor földet rugdostak a tűzre, azután a köpenyükbe burkolóztak, hogy aludjanak, amíg tehetik.

- Ne aggódj annyira, Kinson! - súgta Bremen a határvidékinek, amikor arcára pillantott.

Tanácsa hasztalan volt. Kinson Ravenlock már járt a Hadeshornban és tudta, mire számíthat.

VALAMIVEL ÉJI-ÉL UTÁN Bremen fölvezette őket a Sárkányfogak előhegyei közé, oda, ahol a Shale völgye rejtőzött. Olyan fekete éjszakában botorkáltak a sziklák között, hogy még az előttük haladót is alig látták. Alkonyat után felhők takarták el az eget sűrűn, alacsonyan, fenyegetően, a hold meg a csillagok órák óta eltűntek. Bremen óvatosan vezette őket, aggódott a biztonságukért, noha a terepet, amelyen átvágtak, úgy ismerte, akár a tenyerét. Nem szólt a többiekhez, a közvetlen és a későbbi tennivalóra összpontosított, igyekezett kerülni minden tévedést. A találkozás a halottakkal óvatosságot és előrelátást, megfeszített bátorságot és olyan acélos elszántságot követel, amely nem tűr habozást és kétséget. Ha egyszer létrejött a kapcsolat, a legcsekélyebb lazítás is életveszélyes lehet.

Még mindig több óra volt hátra hajnalig, mikor elérték céljukat. Megálltak a völgy szélén, lenéztek a széles, sekély tálba. Még ebben a sűrű homályban is feketén csillogott a partokat borító sziklatörmelék, amely visszaverte a tó különös fényét. A tál közepén szélesen, opálosan nyúlt el a Hadeshorn, mozdulatlan, sima tükre valami belső sugárzástól derengett, mintha a tó lelke lüktetne a mélyben. Rezzenetlen némasággal, csöndesen, élettelenül feküdt a Shale völgyének közepén. Olyan volt, akár egy fekete lyuk, egy szem, amely lefelé bámul a holtak világába.

- Itt várunk - jelentette ki Bremen, és leült egy alacsony görgetegszikla sima lapjára. Köpenye szemfödélként borultvékony alakjára.

A többiek bólintottak, de egy darabig még álltak és lebámultak a völgybe. Sehogy sem akaródzott hátat fordítani neki. Bremen hagyta. Tudta: a völgy nyomasztó csöndjének terhét érzik. Korábban csak Kinson járt itt és még ő sem készült föl arra az érzésre, amely itt fogadta. Bremen megértette. A Hadeshorn azt jelentette, ami valamennyiükre vár. Pillantás volt a jövőbe, amely elől egyikük sem menekülhet, rémítően sötét pillantás az élet végére. Nem beszélt felismerhető szavakkal, csak suttogott, motyogott. Túl keveset tárt föl ahhoz, hogy tisztán lássanak, de épp eleget, hogy elálljon a lélegzetük.

Az öregember már kétszer járt itt és minden alkalom örökre megváltoztatta. Aki a holtakkal találkozik, igazságokat tud meg, bölcsességre tesz szert, de meg kell fizetnie az árát. Az ember nem nézhet bele a jövőbe úgy, hogy aztán ép bőrrel távozzék. Nem lehet a tiltottba beleselkedni anélkül, hogy a szem ne lássa kárát. Bremen emlékezett arra, mit érzett a korábbi találkozások során. Emlékezett a hidegre, amely a csontjáig beette magát, és hetekig nem távozott. Emlékezett, minő sorvasztó vágy kínozta oly dolgok után, amiket elszalasztott az évek során és már sohasem szerezhet vissza. Még most is rettegett a lehetőségtől, hogy valamiképpen letér a keskeny ösvényről, amelyen haladnia szabad e tiltott kapcsolatban és elnyeli az űr; olyan teremtménnyé válik, amely élet s halál között lebeg a pokol tornácán, és sehova sem fogadják be.

Csakhogy a fajok megmentéséhez tudni kellett, miként lehet megsemmisíteni a Boszorkánymestert, meg kellett ismerni olyan múltbéli és eljövendő titkokat, melyek rejtve vannak az élők elől, ám feltárulnak a holtaknak, és ez minden félelemnél és kételkedésnél messze többet nyomott a latban. Olyan erős ösztöke hajtotta, hogy még élete kockáztatása árán is cselekednie kellett. Igen, a kapcsolatfelvételnek megvannak a maga kockázatai. Igen, nem úszhatja meg sértetlenül. De ez nem számít a nagyobb összefüggések fényében, és még az élete is elfogadható ár, ha ezzel elpusztíthatja kérlelhetetlen ellenségét.

A többiek nagy nehezen elszakadtak a völgy peremétől. Az öregember köré gyűltek és leültek. Bremen biztatóan rájuk mosolygott, mindegyikükre külön-külön, még a kelletlen Kinsonnak is intett, hogy jöjjön közelebb.

- Egy órával hajnal előtt lemegyek a völgybe - mondta halkan. - Odalent megidézem a holtak szellemét és megkérem őket, mutassanak meg egy keveset a jövőből. Megkérem őket, tárjanak föl olyan titkokat, amelyek segítenek a Boszorkánymester elpusztításában. Ráveszem őket, hogy adjanak nekünk minden mágiát, amely segíthet. Mindezt gyorsan kell tennem, az alatt a kurta idő alatt, amely napfelkeltéig eltelik. Itt várjatok rám. Történjék akármi, nem jöhettek le a völgybe. Bármit láttok, ne csináljatok semmit, még ha úgy tűnik is, hogy célszerű lenne beavatkozni. Ne cselekedjetek, csak várakozzatok.

- Talán egyikünknek veled kellene menni - vetette közbe Risca. - Ha többen vagyunk, az nagyobb biztonságot jelent, még a holtakkal szemben is. Ha beszélni tudsz a szellemükkel, akkor mi is képesek vagyunk rá. Valamennyien druidák vagyunk, a határvidéki kivételével.

- Nem számít, hogy druidák vagytok - vágta rá Bremen. - Nektek túl veszedelmes. Ezt egyedül kell elvégeznem. Ti csak várjatok itt. Ígérd meg nekem, Risca!

A törpe hosszan, keményen nézte, azután bólintott. Bremen a többiekhez fordult, akik sorra bólogattak nagy kelletlenül. Mareth tekintetén látszott, hogy titkon egyetért vele.

- Biztos vagy benne, hogy szükséges? - kérdezte halkan Kinson.

Bremen összevonta a szemöldökét. Vénséges arcán kicsit mélyebbre vésődtek a ráncok. - Ha ki tudnék találni bármi mást, ami segítene, akkor elhagynám ezt a helyet. Nem vagyok bolond, Kinson. Hős sem. Tudom, mit jelent ide jönni. Tudom, hogy árt nekem.

- Akkor talán...

- De a halottak úgy beszélnek hozzám, ahogy az élők nem képesek - vágott a szavába Bremen. - Szükségünk van bölcsességükre, tisztánlátásukra. Szükségünk van a látomásaikra, bármennyire töredezettek vagy érthetetlenek legyenek olykor. - Mélyet sóhajtott. - Az ő szemükön keresztül kell látnunk. Ha valamit föladok magamból annak érdekében, hogy hozzájussak ehhez a tisztánlátáshoz, ám legyen.

Ezután hallgattak, ki-ki elmerült a saját gondolataiban, fontolgatták magukban a druida szavait és saját kételyeiket. Nem volt mit tenni. Bremen elmondta, mire van szükség, ezen nem vitáztak. Talán jobban megértik, amikor vége lesz az egésznek.

Így hát csak ültek a sötétben, és lopva oda-odapillantottak a tó csillámló tükrére, arcuk fürdött a gyenge fényben, miközben hallgatták a csöndet és várták, hogy a hajnal közeledjen.

Amikor eljött az indulás ideje, Bremen fölállt, fakó mosollyal végighordozta tekintetét társain, majd némán leballagott a Shale völgyébe.

Lassan lépdelt. Járt már itt, de a tapasztalat nem sokat segít, ahol ilyen álnok a terep. Talpa alatt csúsztak az omlékony göröngyök, és a peremük olyan éles volt, hogy vágott. Bremen jól megfontolta, hová lép, előre kiszámított minden mozdulatot. Csizmája alatt csikorogtak a kavicsok, a hang visszaverődött a mély csendben. Nyugat felől a felhők egyre tömöttebbek lettek, baljósan morajló mennydörgés jelezte a vihar közeledtét. A völgyben nem fújt szél, de a levegőnek esőszaga volt. Bremen felpillantott, amikor villámostor hasított a fekete égbe, majd jóval északabbra ugyanazt a cikcakkot írta le a hegység háttérfüggönye előtt. Ma nem csak világosságot hoz a hajnal.

Leért a völgy fenekére, ahol már gyorsabban haladt, a sík terepen biztosabb lett a járás. Előtte ezüstösen foszforeszkált a Hadeshorn, a fény valahonnan a nyugodt felszín alól áradt. Itt már érezte a halál szagát, azt a semmivel össze nem téveszthető áporodottságot, a száraz, bűzös bomlást. Szeretett volna hátranézni oda, ahol a többiek várakoznak, de tudta, hogy még ilyen csekély mértékben sem oszthatja meg a figyelmét. Magában máris a szertartást ismételte, amelyet akkor kell elvégeznie, ha leér a vízhez, a szavakat,jeleket, a szellemidézést, amely megoldja a halottak nyelvét. Jó előre a holtak elgyengítő jelenléte ellenében acélozta saját akaratát.

És egyszer csak lent állt a tó partján a törékeny kis alak a sziklák és az ég óriás arénájában: csupa ráncos bőr és vén csont, a legerősebb része az elszántság, a makacs akarat. Háta mögül hallotta a közeledő vihar mennydörgésének robaját. Feje fölött a felhőket kavarni kezdte a szél, amely a hátába hajtotta a közeledő esőt. Talpa alatt borzongott a föld, amikor a szellemek megérezték jelenlétét.

Halkan megszólalt, elmondta nevét, történetét, az okot, ami idehozta. Kezével, karjával jeleket írt le, taglejtéseivel idézte őket a holtak világából az élőkébe. Látta, hogy mozdul a víztükör, és gyorsította az eljárást. Magabiztos és állhatatos volt, tudta, hogy mi következik. Először halk és távoli suttogás, amely úgy közeledett, ahogyan láthatatlan buborék emelkedik a vízben. Azután hosszú, mély kiáltások. A hangerő fokozódott, néhány kiáltás megtöbbszöröződött, és mind türelmetlenebbül, mind szaporábban harsogott. A Hadeshorn sziszegett elégedetlenségében és mohóságában, a víz ugyanolyan gyorsan kezdett fodrozódni, mint odafönt a közeledő vihartól örvénylő fellegek. Bremen intett nekik, megparancsolta, hogy válaszoljanak. Elfek között elsajátított tudása lehetővé tette, hogy uralkodjon az eseményeken, sziklaszilárd alappal ajándékozta meg, amelyre fölépíthette a megidéző varázslatot. Válaszoljatok, parancsolta nekik. Nyíl-jatok meg előttem!

Permet lövellt a magasba a most már vadul hullámzó víz közepéből, szökőkúttá változott, visszazuhant, ismét fölemelkedett. Mély moraj kezdődött a föld alatt, a harag zúgása. Bremen megérezte a szívén a kétség első lopakodó csápjait, és nagy erővel kényszerítette magát, hogy ne vegyen róluk tudomást. Érezte, ahogy légüres tér keletkezik körülötte, szétspriccel a tóból, elárasztja a völgyet. Most csak a holtak tartózkodhattak itt - a holtak és az, aki megidézte őket.

Aztán emelkedni kezdtek a tóból a szellemek: vékony fehérfényszálak, amelyek nagyjából emberi formát öltve fürödtek a felhős éjszakai feketeségben foszforeszkáló szentjánosbogár-fényben. Kígyóvonalban pörögtek elő a ködből és a permetből, fölemelkedve túlvilági otthonuk tikkadt, sötét leveőjéből, hogy rövid látogatást tegyenek a világban, amelyben egykor laktak. Bremen továbbra is parancsolóan emelte föl karjait, sebezhetőnek és gyengének érezte magát, de azért folytatta a halottidézést, életre keltette a szellemeket. Hideg zúdult át törékeny tagjain, mintha jeges víz áradt volna szét ereiben. Keményen tartotta magát önnön félelmével szemben, a suttogásokkal szemben, amelyek vádlón firtatták: Ki hív minket? Ki merészel?

Ekkor valami hatalmas tört át pontosan a tó közepén, egy fekete köpenyes alak, amelynek közeledésétől eltörpültek, szétfröccsentek az apróbb, izzó formák, hogy szélsodorta avarként pörögjenek-forogjanak a nyomában. A köpenyes alak fölmagaslott a Hadeshorn sötét, kavargó vizében. Szinte csak derengett, mint egy hústalan, csont nélküli jelenés, mégis tömörebb anyagból volt, mint a kisebb teremtmények, amelyek fölött uralkodott.

Bremen keményen tartotta magát. A sötét alak közeledett. Őérte jött ide, őt idézte föl, de már nem tudta, helyesen cselekedett-e. A köpenyes fantom lelassult, most már olyan közel volt, hogy kitöltötte fent az eget, háta mögött a völgyet. Fölemelte csuklyáját, és nem volt arca, semmi nem látszott a sötét köntösön belül.

Megszólalt, mély, robajló hangon.

- Ismersz...

Színtelenül, indulattalanul kérdezte, kérdő hangsúly nélkül. Szava hosszú visszhangot vert a némaságban.

Bremen lassan bólintott. - Ismerlek - suttogta.

A NÉGY HÁTRAMARADOTT a völgy pereméről figyelte a kibontakozó drámát. Látták az öregembert, ahogy áll a Hadeshorn partján és megidézi a holtak szellemét. Látták a fortyogó vízből fölemelkedő szellemeket, izzó alakjukat, végtagjaik, testük vonaglását a pillanatnyi szabadság vérfagyasztó táncában. Látták, amint feltör közülük a fekete köpenyes, óriási alak, elborítja őket, magába szippantja fényüket. Figyelték, hogyan közeledik, majd megáll Bremen előtt.

De csak láttak, és nem hallottak. A völgyben minden csöndes volt. A tó és a halottak hangja el volt zárva előlük. A druida és a köpenyes alak hangja, már ha szóltak egymással, nem jutott el a fülükig. Csak a mellettük elszáguldó szél fütyült, meg az első esőcseppek koppantak a hasadozott köveken. Kitörőben volt a vihar, sötét felhőfalon, zuhogó esővel közeledett nyugatról. Ugyanabban a pillanatban zúdult rájuk, amikor a sötét alak odaért Bremenhez, és egy pillanat alatt mindent elnyelt a zápor. A tó, a szellemek, a köpenyes alak, Bremen, a völgy - minden eltűnt.

Risca riadtan felmordult, és gyors pillantást vetett a többiekre. Köpenyükbe burkolóztak a vihar ellen, roskadtan kuporogtak fedezékükben, mint kortól meggörnyedt vén-asszonyok. - Látjátok? - kérdezte aggodalmasan.

- Semmit - válaszolta azonnal Tay Trefenwyd. - Eltűntek.

Egy pillanatig senki sem mozdult, nem tudták, mit tegyenek. Kinson belebámult a zápor ködébe, úgy próbált kihüvelyezni valamilyen formát. De minden árnyas, szürreális volt, és onnan, ahol álltak, semmit sem láthattak tisztán.

- Bajban lehet! - csattant föl vádlón Risca.

-Azt mondta, várjunk - kényszerítette ki magából Kinson. Nem akarta, hogy emlékeztessék az öregember utasításaira, most, amikor annyira féltette, de az ígéretéről sem akart megfeledkezni.

Hirtelen széllökések esőt csaptak az arcukba, és beléjük fojtották a szót.

- Semmi baja! - kiáltotta hirtelen Mareth, és végigsöpörte maga előtt a levegőt.

Rámeredtek. - Látod? - kérdezte Risca.

A lány bólintott, az arca árnyékba borult. - Igen.

Pedig nem láthatta. Kinson állt hozzá a legközelebb, és észrevette azt, amit a többiek nem. Ha Mareth látta is Brement, azt nem a szemével tette. Kinson döbbenten állapította meg, hogy a lány szemének csak a fehére látszik.

A SHALE VÖLGYÉBEN nem esett, szél sem fújt, nem tombolt vihar. Bremen semmit sem érzékelt a tavon és az előtte álló alakon kívül.

- Mondd ki a nevem...

Bremen mély lélegzetet vett, igyekezett uralkodni lába remegésén és a mellét zsibbasztó hidegségen. - Galaphile vagy.

Ez fontos része volt a szertartásnak. A megidézett szellem csupán akkor maradhat, ha az, aki megidézte, kimondja a nevét. Most már maradhat annyi ideig, hogy válaszoljon Bremen kérdéseire - már ha egyáltalán hajlandó.

Az árny hirtelen nyugtalansággal megremegett.

- Mit akarsz megtudni...

Bremen nem habozott. - Mindent, amit Bronáról, a lázadó druidáról mondhatsz nekem. Hogy miként lett Boszorkánymesterré. - A hangja ugyanolyan görcsösen remegett, mint a keze. -Tudni akarom, mivel lehet elpusztítani. Tudni akarom, mit hoz a jövő. - Száraz krákogásban halt el a hangja.

A Hadeshorn sziszegett és köpködött, mintha az öregember szavaira válaszolna, a halottak nyögése és jajgatása fülsértő hangzavarba olvadt az éjszakában. Bremen ismét érezte mellében a hideg mocorgást. Mintha támadni készülő kígyó tekergőzne. Nyomták az évek. Érezte, hogy testének gyengesége elárulja konok határozottságát.

- Mindenáron el akarod pusztítani...

-Igen.

- Bármi árat megfizetsz, hogy ezt megtehesd...

Bremen érezte a szíve mélyén összetekeredett kígyót. - Igen - súgta kétségbeesetten.

Galaphile szelleme széttárta a karját, mintha át akarná karolni az öregembert, mintha óvni, védeni akarná.

- Nézd hát...

Látomások bukkantak föl a fekete köntösből, a redők adtak formát nekik. Egyenként rajzolódtak elő a sötétből, bizonytalanul, anyagtalanul, úgy reszkettek, mint a Hadeshorn vize a szellemek eljövetelekor. Bremen figyelte az előtte elvonuló képeket, magába szívta őket, mint fényt a sötétség.

Négy kép követte egymást.

Az elsőben ő állt Paranor ódon erődjében. Körülötte mindenütt halál. Senki sem élt az Öregtoronyban, mindenkit lemészárolt az árulás, mindent elpusztított az alattomos gonosz. Feketeség borította el a druidák várkastélyát, halálos fekete erő mocorgott az árnyak között, várakozó orgyilkosok alakjában. Ám e feketeségen túl fénylő bizonysággal ragyogott a Fődruida medálja, a magasra emelt kéz a lángoló fáklyával, a szeretett Eilt Druin, az ő eljövetelét, érintését várva

A látomás eltűnt, és Bremen most Nyugatföld téres tájai fölött suhant. Meglepetten lenézett, álmélkodott rajta, hogy röpül. Először nem tudta meghatározni, hol van. Azután fölismerte a Sarandanon buja völgyét és azon túl a hatalmas, kék Innisborét. Egy pillanatra felhők borították el a képet, mindent megváltoztatva. Azután hegyeket látott - a Kensrowe az, vagy a Káva? Tömegéből két csúcs emelkedett ki, egy kéz két ujja mutatott V betűt. Közöttük hágó vezetett összetapadó, egyetlen tömegbe olvadó ujjak sokaságához. Az ujjakon belül elképzelhetetlenül ősi erőd rejtőzködött, amely még a tündérek idejéből maradt. Bremen lecsapott feketeségébe, ahol várakozó halált talált, bár arcát nem fürkészhette ki. És ott, a tekervények bugyrában hevert a Fekete Tündérkő.

Ez a látomás is eltűnt, és most csatatéren állt. Holtak és sebesültek hevertek körülötte, mindenféle emberi fajból valók és olyanok is, melyek nem emberiek. Vér áztatta a földet, harcosok kiáltásaitól, fegyvercsörgéstől visszhangzott a késő délután a fakószürke ég alatt. Előtte egy férfi állt elfordított arccal. Magas, szőke. Elf. Jobbjában fénylő kard. Jó néhány méterrel odébb állt a Boszorkánymester, a fekete köpenyes, szörnyű alak, a mindennel dacoló, lebírhatatlan lény. A magas férfira látszott várni, ráérősen, magabiztosan, kihívóan. A dalia magasba emelt karddal közeledett hozzá,és a kesztyűs kéz alatt a fegyver markolatában megvillant az Eilt Druin.

Felbukkant az utolsó látomás. Sötét volt, felhők gomolyogtak, gyász és kétségbeesés hangja szállt. Bremen ismét a Shale völgyében állt a Hadeshorn partján, ismét Galaphile árnya előtt, aki körül füstként kavarogtak a kisebb, fényesebb árnyak. Mellette egy fiú állt, magas, karcsú, fekete, alig tizenöt éves, olyan ünnepélyes, mint aki gyászol. A fiú Bremen felé fordult és a druida belenézett a szemébe... a szemébe...

A látomás elhalványult és szertefoszlott. Galaphile árnya összesűrűsödött, eltakarva a képeket, kilopva belőlük a kevés fényt. Bremen összerázkódott, pislogott, és azon töprengett, amit az imént látott.

- Mindez megtörténik? - suttogta az árnyéknak. - Elkövetkezik?

- Van ami elkövetkezik, van, ami már megtörtént...

- A druidák, Paranor...

- Ne kérdezz többet...

- De hát mit tehetek én...?

Az árnyék elutasítóan intett. Bremen lélegzete elakadt, mintha vasabroncsot kovácsoltak volna a mellére. A szorítás engedett. Az öregember visszaparancsolta a félelmet. Ragyogó gejzírben fröccsent szerte a permet, gyémántok az éjszka fekete bársonyán.

Az árnyék visszavonulóban volt.

- Ne felejtsd el...

Bremen hiába emelte föl a kezét, hogy lassítsa a másik távolodását. -Várj !

- Mindegyiknek ára van...

Az öregember értetlenül rázta a fejét. Mindegyiknek ára van? Minek? És ki fizeti?

- Emlékezz...

Azután a Hadeshorn ismét fölforrt, a kísértet lassan elmerült a habok között, magával vitte az összes ragyogóbb, kisebb kísérő szellemet. Párában és ködben, jajgatva-nyöszörögve tértek vissza az alsó világba, ahonnan jöttek. A víz tömör oszlopban repült a levegőbe, amikor eltűntek. Félelmetes robbanás törte szét a csendet és a mozdulatlan levegőt.

Azután lezúdult a vihar és a szél. Mennydörgött-villámlott, eső verte az öregembert. Bremen megtántorodott a robbanástól és elterült.

Nyitott, bámuló szemmel, de érzéketlenül feküdt a víz mellett.